BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adóamnesztiáról dönt szerdán a német kormány

Az idén hozzávetőleg 5 milliárd euróval nőhet a német kormány adóbevétele, ha életbe lép az amnesztia az illegálisan külföldre - például Svájcba - vitt pénzek hazatelepítésével összefüggésben. A pénzügyi tárca előterjesztésére várhatóan szerdán adja áldását a kabinet. Berlini szakértők arra számítanak, hogy ebben az évben mintegy 20 milliárd eurónyi bankbetét visszatelepítésére kerülhet sor - írja a Reuters.

A német kormány tavaly decemberben jelentette be, hogy idén csak 25 százalékos adóelőleget kell befizetni, a fennmaradó 35 százalékos részt pedig 2004 januárja és júniusa között kell leróni. Berlini megfigyelők szerint az adóamnesztia fordulatot jelez a Schröder-kormány gazdaságpolitikájában, mivel Hans Eichel pénzügyminiszter mind ez idáig mereven elzárkózott bármiféle adóamnesztiától. Mivel a személyi jövedelemadó a jobban keresőknél elérheti akár a 48,5 százalékot is, sokan a szomszédos Svájcban vagy Luxemburgban helyezték el megtakarított pénzüket, ahol nem kell adót fizetniük az Európai Unió polgárainak. A becslések szerint a német polgárok és cégek 960 milliárd eurót helyeztek el külföldön, a közvetlen befektetéseken és kereskedelmi hiteleken kívül.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.