BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csődveszteség rekordszinten

Japánban a háború óta egyetlen évben sem értek el a januári csődveszteségek akkora összeget, mint az idén. A kormány számára némi bizakodásra ad okot, hogy a fizetésképtelenséget jelentő cégek száma - kéthavi növekedés után - januárban csökkent. A csődhullám most ért el számos nagy, az ingatlanszektorban tevékenykedő vállalatot és két, tőzsdén jegyzett céget.

A januárban jelentett fizetésképtelenségek száma 1436 volt, ami a tavalyi első hónaphoz képest 11,4 százalékos, decemberhez képest pedig 7,8 százalékos csökkenést jelez. A bukott vállalkozások által hátrahagyott adósság tömege ugyanakkor 1219 milliárd jen (10,1 milliárd dollár) volt januárban, ami az egy évvel korábbihoz képest 14,2 százalékos, az egy hónappal előbbihez képest pedig 67,4 százalékos emelkedést mutat. Az okok kapcsán a tönkrement cégek 75 százaléka a lanyha gazdasággal - ezen belül a gyenge fogyasztói kiadásokkal és a várakozásoktól elmaradó vállalati beruházásokkal indokolta a bukást.

Az üzleti bizakodásnak és a vállalati mérlegeknek a március végén záruló pénzügyi évben való javítását akadályozza az, hogy Koidzumi Dzsunicsiro miniszterelnök nem számíthat a néhány hét múlva posztjáról távozó jegybankelnökre, írja a Bloomberg. Ez utóbbi visszatérően elutasította, hogy a kereskedelmi bankok pénzügyi helyzetét kötvényeknek tőlük való vásárlásával javítsa.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.