A borosgazdák hamarosan hozzájuthatnak a kannás boraik védelmét szolgáló hivatalos zárakhoz. A napokban megkezdte működését az a vámosokból és hegyközségi szakértőkből álló bizottság, melynek feladata a gyártóktól beérkezett pályázatok elbírálása - tudtuk meg.
Az idén január 1-jétől a palackos borok előállítói mentesültek a zárjegyezési kötelezettségtől. Ők fellélegezhettek, ám a kannás borokat forgalmazók - mintegy 5-6 ezren - újabb szabályokat kénytelenek tanulmányozni. Zárjegyet már nekik sem kell alkalmazniuk: ennek helyébe lép a hivatalos zár, amelynek nem az adó megfizetésének igazolása lesz a feladata, hanem a kannában lévő ital minőségének garantálása. Júliustól csak ezzel hozhatók forgalomba a kannás borok. Ilyen ma még nincs, ami nem csoda, hiszen későn, tavaly december 6-án hirdették ki az új rendeletet. Az átmeneti időszakban a gazdáknak módjuk van arra, hogy felhasználhassák tavalyi zárjegykészleteiket, illetve a megszokott módon igényelhessenek ilyeneket a VPOP-től. Ahhoz sem ragaszkodik a hatóság, hogy ugyanolyan űrméret legyen feltüntetve a matricán, mint amilyen méretű a kanna. A hivatalos zárak eddigi készítői - amennyiben január 15-ig kérelmet nyújtottak be tevékenységük folytatására - március 31-ig gyárthatják megszokott termékeiket. A régiek mellett új cégekre is számítanak, ők határidő nélkül pályázhatnak.
A napokban megalakult bizottság a jelentkezők alkalmasságán kívül azt vizsgálja, hogy a bemutatott termék használható-e hivatalos zárként. Szabad kezet kapnak a cégek, formában, megjelenésben nincsenek megkötések. Az követelmény, hogy a zárként szolgáló papír- vagy műanyag szalagot, matricát, kapszulát csak jól látható roncsolódás árán lehessen eltávolítani a kannáról.
Mint a vám- és pénzügyőrség jövedéki igazgatóságán megtudtuk, a pályázatokat február végéig, március elejéig elbírálják. Így nem lesz akadálya, hogy aki megfelel a feltételeknek, a bizottság javaslatára március végéig megkapja az engedélyt az illetékes vámhivataltól. Az engedélyesek nevét közzéteszik a Pénzügyminisztérium hivatalos lapjában és a vám- és pénzügyőrség honlapján. A bortermelők bármelyik gyártótól rendelhetnek készletet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.