BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedvezőbb hitellehetőségek

A kisvállalkozások hitellehetőségeit bővítő Széchenyi-kártya továbbfejlesztéséről döntött egyebek között a kormány tegnapi, Szolnokra kihelyezett ülésén. Gál J. Zoltán szóvivő elmondta: a kamat- és garanciadíj-támogatást ötvöző Széchenyi-kártya konstrukció az idén úgy módosul, hogy a már jóváhagyott kamattámogatás mértéke 3-ról 5 százalékra emelkedik. A kormány egyúttal biztosítja azt is, hogy jövőre a hitelfelvevők részére egységesen 3 százalék lesz a támogatás, változatlan garanciadíj mellett. Az idén július elsején vezetik be - az eddigi 1 millió forintos hitelkeret mellett - a 2, 3, 4 és 5 millió forintos Széchenyi-kártyát. Hozzátette, ezeknél a kártyáknál az egymillió forint feletti hitelrészéhez 3 százalékos kamattámogatást biztosít a kormány.

Ugyancsak döntés született arról, hogy a Magyar Posta (MP) Rt. is tehet ajánlatot azoknak a postai értékszállításhoz, pénz- és értékfeldolgozáshoz szükséges eszközöknek a megvásárlására, amelyek a végelszámolás alatt álló Defend Security Kft. tulajdonában vannak. Mint tegnapi számunkban megírtuk, ez a döntés hozzájárul ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabb viszonyok legyenek a pénzforgalmazási piacon.

A kormányülésen felhatalmazták László Csaba pénzügyminisztert arra, hogy ennek kapcsán az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nél kezdeményezze a posta idei üzleti tervének módosítását. Ha a posta tulajdonába kerülnek a szóban forgó eszközök, akkor mód van arra is, hogy a Defend illetékes dolgozóit a lehető legnagyobb számban átvegyék. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.