Röviden
Lefelé módosított szlovén növekedési becslés
Dusan Mramor szlovén pénzügyminiszter bejelentette, hogy az idei évi gazdasági növekedés várhatóan csak 3-3,1 százalékos lesz, szemben a januári, 3,4 százalékos becsléssel. A miniszter a felülvizsgálat szükségességét a szlovén kivitel mintegy 60 százalékát felvevő Európai Unió növekedési kilátásainak romlásával magyarázta. Ljubljana reményei szerint az 5,1 százalékos inflációs célkitűzés tartható lesz. A szlovén gazdaság tavaly 3,2 százalékkal bővült, 7,2 százalékos infláció mellett. (Reuters)
Korrupcióellenes csomag készül Romániában
Ion Iliescu román elnök bejelentette, hogy a kormány az elkövetkező hetekben konzultációt kezdeményez a parlamenti pártokkal a korrupció visszaszorítását célzó törvénytervezetekről. A csomagot a kormány az egyeztetéseket követően bocsátja a törvényhozás elé. (Mediafax)
Élénkülésre utaló jelek az Egyesült Államokban
A holnap nyilvánosságra hozandó amerikai lakásépítési és gyáripari adatok a gazdaság élénkülésére utaló jeleket erősítik majd meg - vélik a megkérdezett elemzők. Becslésük szerint a gyáripar az idei év első negyedében négyszer gyorsabb ütemben is bővülhet, mint a tavalyi év utolsó három hónapjában regisztrált 0,7 százalék. A lakásépítés a négy évtizedes mélyponton lévő jelzáloghitel-kamatlábak és az emelkedő jövedelmek révén a növekedés motorjává vált. (Bloomberg)
Mélyponton a lengyel infláció
Lengyelországban januárban havi szinten a fogyasztói infláció 0,4 százalék volt, míg éves viszonylatban 0,4-re, a kommunizmus vége óta legalacsonyabb szintre csökkent. Tegnap jelentették be Varsóban azt is, hogy az éves szintű infláció decemberben 0,8 százalék volt és szakértők januárra 0,6-et vártak. Mindezzel összefüggésben a varsói ING Bank Slaski elemzője megállapította: az alacsony infláció és a héten nyilvánosságra kerülő, várhatóan kedvező ipari termelési adat arra készteti majd a pénzügypolitikai tanácsot, hogy még februárban 25 bázispontú kamatcsökkentést hajtson végre. (VG)


