Röviden
Solbes elhúzódó lassulásra számít
Pedro Solbes, az EU gazdasági biztosa szerint a gazdasági lassulás ugyan hosszabbnak látszik a vártnál, de a költségvetési szabályok érvényesítése a nehéz körülmények ellenére is szükséges. Solbes szerint valószínűtlen, hogy az eurózóna gazdasági növekedése 2001 és 2003 között meghaladná az 1,25 százalékos éves átlagot. Az idei évre a bizottság 1,8 százalékos bővülést jósolt, de ezt várhatóan lefelé módosítja majd. A biztos úgy véli, hogy a stabilitási paktum radikális reformját semmi sem indokolja. (Reuters)
Macedónia is tagságért folyamodik
Macedónia az év végéig benyújtja uniós csatlakozási kérelmét. Ilinka Mitreva külügyminiszter szerint a macedón kormány "eltökéltsége erős" és "céljai ambiciózusak", hogy sorra vegye a tagsághoz vezető lépcsőfokokat. Jeórjiosz Papandreu, Görögország külügyminisztere az egykori jugoszláv tagköztársasággal kötött stabilitási és együttműködési egyezmény mihamarabbi ratifikálását kérte a tagállamoktól. (EurActiv)
Borulhat a konvent menetrendje
Kétségessé vált, hogy az EU jövőjét felvázolni hivatott konvent elvégezheti-e munkáját az eredeti menetrendnek megfelelően, miután a testület elnöksége által a hónap elejére kidolgozott, a majdani alkotmány első 16 cikkelyét tartalmazó tervezethez több mint ezer módosító indítvány érkezett. (EurActiv)


