BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szigorúbb büntetőpontok

Várhatóan még nyár előtt szigorítják a közlekedési előéleti pontrendszert a jelenlegi szabályozás hatástalansága miatt. Harsányi Zsolt, a Belügyminisztérium illetékese az Országgyűlés rendészeti bizottságának ülésén elmondta: a szabályozás módosítását követően a jelenlegi szankcionálási tételek emelése mellett számos olyan szabálysértésért is büntetőpontok járnak, amelyek eddig nem szerepeltek a listán. Ilyen a piros lámpajelzésen áthaladás, a rendőri jelzés figyelmen kívül hagyása, a biztonsági öv, a bukósisak és a biztonsági gyerekülés használatának elmulasztása, a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata.

A szigorítás mellett szól, hogy a rendszer bevezetése óta nem történt érzékelhető javulás a statisztikákban, sőt a halálos balesetek száma nőtt. A rendszer hatástalanságát mutatja, hogy a pontrendszer bevezetése óta eltelt két évben 292 ezren együttesen 353 ezer büntetőpontot kaptak, de a jogosítvány elvételét jelentő 18 pontot eddig egyetlen autós sem gyűjtötte össze. A rendőrség tavaly augusztusban már elkészített egy előterjesztést, amelyben a szankcionálási tételek megemelését javasolta. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.