A most megfogalmazott tervek alapján három év alatt mintegy 35 ezer oldallal rövidítik meg a 2002. végi állapot szerint mintegy 97 ezer oldalt kitevő közösségi joganyagot anélkül, hogy annak tartalma változna. Ezt a menetrendet Brüsszel azzal együtt is tarthatónak érzi, hogy az új tagországok felvételét megelőző kilenc hónapban felfüggesztik a "tisztogatást", hogy a joganyag folyamatos változása ne hozza lehetetlen helyzetbe a jelöltek államapparátusát. A most közzétett bizottsági munkatervet a közeljövőben az Európai Parlament, majd ezt követően a márciusi EU-csúcsértekezlet elé terjesztik elfogadásra.

Minden állam tervszerűen törekszik arra, hogy a kiüresedett, technikailag szükségtelen normáit hatályon kívül helyezze, és új szabályokkal egyúttal létrehozza a jogrendszer belső harmóniáját - mondta ezzel kapcsolatban Fazekas Judit. Az államtitkár hozzátette: a hazai jogharmonizációs munkát nem befolyásolja a tervezett uniós dereguláció. Ebben ugyanis a hatályos közösségi joghoz kell igazodni, nem a jövőbenihez. Jövő májustól az unió tagjai leszünk, attól kezdve a közösségi rendeletek nálunk is közvetlenül érvényesülnek. Ugyanígy közvetlenül hatályossá válnak majd az esetleges rendeletmódosítások, és hasonlóképpen érintik Magyarországot a jogszabály-megszüntetések is. Más a helyzet, ha az irányelvek változnak, hiszen azok nem közvetlenül érvényesülnek, így a módosításokhoz kell igazítani a magyar jogot.

Egyebek közt már csak ezért sem érhet véget a jogharmonizáció a csatlakozással - hangsúlyozta Fazekas Judit. Meglátása szerint az közösségi jogi deregulációnak csak kedvező hatása lehet, hiszen jelentősen megkönynyítheti a jogalkalmazást. Elmondta azt is, hogy az uniós jog folyamatosan változik. Nálunk a több mint kilencvenezernyi közlönyoldalt kitevő szabályrendszerből eddig nyolcvanezret fordítottak magyar nyelvre - menet közben annak egy része már hatályát vesztette -, hatvanezer oldal pedig túl van a szaklektoráláson is. (MKK-TG)