USA: újabb rossz adat
Az elemzői várakozásoknál is nagyobb mértékben esett viszsza az USA-ban értékesített új lakások száma januárban. A Bloomberg előzetes felmérése szerint a piaci szereplők 3 százalékos csökkenésre, így éves szinten 1,05 millió új otthon értékesítésére számítottak, ezzel szemben a tegnap közzétett statisztika ennél jóval nagyobb visszaesést mutatott. Az értékesített új ingatlanok száma januárban éves szinten 914 ezer volt, ami 15,1 százalékkal marad el a decemberi 1,077 milliós adathoz képest. Utóbbi a korábban közzétett 1,082 milliós érték korrekciójából adódott. Az idei év első hónapjának teljesítménye azonban még így is 5,1 százalékkal meghaladja a piac egy évvel korábbi, 870 ezres teljesítményét.
Szakértői vélemények szerint a kedvezőtlen statisztika több befektetőt eltántoríthat az ingatlanpiactól, és erősítheti más biztonságos befektetési formák keresletét. Ennek következtében a közeljövőben az amerikai állampapír-piaci hozamok csökkenésére számítanak. A nap folyamán jelentős keresletnövekedés a hosszú lejáratú kötvények esetén nem mutatkozott. Az ingatlanpiac iránti érdeklődés a gazdasági növekedés beindultát követően élénkülhet fel ismét, addig azonban az elemzők a vásárlási kedv további csökkenésére számítanak.
Az eladásra kínált új lakóingatlanok januári állománya a kereslet csökkenésével párhuzamosan olyan méretűvé vált, hogy azt 4,5 hónap alatt lehetne csak értékesíteni. Ez az időtáv a decemberi 3,8 hónap után 2000 júniusa óta a legmagasabb. A keresleti trendeknek megfelelően 10 ezer dollárral csökkent az értékesített lakások átlagára is. A decemberi 192 ezer után januárban az új otthonok átlagosan 182 ezer dollárért keltek el. (VG)


