Egyetlen hitel-tőke konverziós ügylet volt a bank 1999-et követő történetében - állapítja meg az ÁSZ jelentése. Ennek során a pénzintézet a kockázatos hitelét átstrukturálta, azaz kiváltotta egy kevésbé kockázatos, kisebb összegűvel, és a kölcsön fennmaradó részét konvertálta alárendeltebb helyzetű vagyonelemekké. Ezzel a nagy kockázatot jelentő hitelt felváltotta egy ma már problémamentes, kezelhető méretű kamatozó eszköz - állapítja meg a jelentés.
A bank még 1996-ban nyújtott hitelt 170 millió dollár (1998. december 31-i értéken 42,8 milliárd forint) összegben, a jelentéstervezetben csak "A" társaságként említett cég leányvállalatainak. 1998 végén az összes követelés ezen ügylet kapcsán 54,1 milliárd forint volt, amelyhez 23,1 milliárd forintnyi céltartalékot képeztek.
A konszolidáció során a hiteleket kétes kategóriába sorolták, majd a vezetés 1998 augusztusában úgy értékelte, hogy a hitelcsomagból származó veszteséget mérsékelni lehet, ha azt a banki eszközökkel kezelik és nem workout módszereket alkalmaznak. A bank kockázata a hiteleknél csökkent, az értékpapíroknál nőtt. A kamatozó eszközöket részben nem kamatozóvá konvertálták, amit kamatozó forrásokból finanszíroztak, illetve finanszíroznak még ma is. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.