BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkednek a fővárosban a parkolási díjak

Április végétől emelkednek a parkolási díjak Budapesten. Emellett újabb utcákban vezetik be a fizetős parkolást. Az erről szóló rendeletmódosításokat március végén várhatóan elfogadja a fővárosi közgyűlés. Ennek értelmében a jelenleg 100 forintos díjalap 125 forint lesz. A parkolási zónákban - az adott terület frekventáltságától függően - a díjalap, illetve annak kétszerese, háromszorosa vagy négyszerese az óránkénti díj.

Az, hogy egy-egy területen pontosan mennyit kell fizetni, a főpolgármester jóváhagyásától függ. A legtöbb zónában most is a lehetséges maximumnál kisebb az óránkénti díj, mert a rendelet szerint a főpolgármesternek joga van ahhoz, hogy akár 50 százalékkal is eltérjen a díjalaptól. Április második felére, amikorra a közgyűlés által elfogadott rendelet hatályba lép, a főpolgármesteri hivatalban előkészítik a javaslatot a konkrét összegekről. A Világgazdaság információi szerint a szakértői javaslat már elkészült, csak egy díj vitatott.

Az emelés indoklása szerint az idei adótörvény értelmében a parkolási díj áfája 12-ről 25 százalékra nőtt. Mivel az általános forgalmi adó ebben az évben még visszaigényelhető, így ez 9,3 százalékos díjcsökkenést jelentene. A javaslat indoklása szerint ez egyrészt élénkítené a forgalmat, az automatás rendszer célja pedig a parkolási igények visszaszorítása, másrészt pedig csökkenne az önkormányzatok bevétele.

A fizetős terület bővítése nem a jelenlegi automatás rendszer területi kiterjesztését jelenti, hanem azt, hogy bekerülnek a tarifás zónába azok a fővárosi tulajdonú főutak, ahol ma még díjfizetés nélkül lehet parkolni, miközben a kerületek tulajdonában lévő környező kis utcákban már két éve fizetni kell. Ezért az autósok által keresett, a főútvonalakon lévő parkolóhelyek túlzsúfoltak. A főútvonalak bevonása a fizetős rendszerbe érinti többek között a budai kerületeket, de néhány pesti téren és főúton is megjelennek majd az automaták. A parkolóhelyek üzemeltetésével a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-t bízza meg a főváros. Ez a cég üzemelteti az automatákat a IX. és a XIII. kerület teljes területén. A fővárosban működő három cég közül ez az egyik, amely megkapja a parkolási díjat ki nem fizető autósok adatait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.