Fél évkor vonják össze a Vitukit és a KGI-t
Július 1-jén kezdheti meg működését a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) új, egységes, integrált háttérintézménye a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt. (Vituki) és a Környezetgazdálkodási Intézet (KGI) összevonásával. Mint a tárca tervezetéből kiderül, a Vitukit június 30-án megszüntetik, míg a KGI július 1-jétől Vituki Környezetvédelmi és Vízügyi Kutató Intézet néven folytatja munkáját, mindkét mostani szervezet feladatait átvéve.
A KVM indoklása szerint az egységes háttérintézmény létrehozását a vízügyi igazgatásnak a környezetvédelmi tárcához való átkerülése indokolja, emellett a - 100 százalékos állami tulajdonban lévő - Vituki működése kapcsán több éve nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenlegi részvénytársasági forma alkalmatlan a döntő többségében állami feladatok, illetve megrendelések elvégzésére. A központi költségvetés támogatásából gazdálkodó egységes háttérintézmény - a Vituki és a KGI bázisán - alapvetően döntés-előkészítő feladatokat látna el megalakulását követően.
A két érintett szervezet vagyonának felmérése megtörtént, s a KVM szakértői szerint a majdani egységes háttérintézmény elhelyezésére a Vituki Rt. tulajdonában lévő ingatlanállomány elegendő. Mint a tárca illetékesei kérdésünkre elmondták: a KGI kezelésében lévő ingatlanok közül a laboratórium várhatóan az új szervezethez kerül. Ezzel együtt a KGI székházának ügyében egyeztetések kezdődtek az ingatlan tulajdonosával a jelenlegi bérleti szerződés megszüntetéséről. A párhuzamosságok megszüntetése következtében a munkahelyek száma várhatóan csökkenni fog, azonban a feleslegessé váló dolgozók többségének a KVM előreláthatólag elegendő számú munkahelyet tud majd felajánlani, míg az új szervezetekhez kerülő Vituki-dolgozók munkaviszonya közszolgálati jogviszonnyá alakulhat át. (NIG)


