Felgyorsítják a toborzás ütemét
Másfélszeresére növeli toborzókapacitását a honvédség annak érdekében, hogy jövő év decemberében az utolsó sorkatonákat is kivonhassák a hadsereg állományából. Mint Havril András, a honvédvezérkar főnökhelyettese egy tegnapi sajtóbeszélgetésen elmondta: a honvédség terveinek megvalósításához 2004 végéig mintegy 5-6 ezer szerződéses katonát kell felvennie, ezen belül a szerződésesek számát a jelenlegi 6750-ről év végéig 8750-re emelnék. A létszám emelését a Honvédelmi Minisztérium (HM) havonta ellenőrzi, s az utolsó sorkatonák leszerelése csak a tervezettnél lassabb ütem esetén tolódhat ki 2005 közepére. A toborzás gyorsítása egyúttal azt is jelenti, a haderő átalakításához szükséges 62 milliárd forintnyi költség egy része a tervezettnél előbb jelentkezik. Igaz, utóbb ez megtérül, mivel a sorkatonák kivonását követően a honvédségnek a jelenleginél kisebb kiképző kapacitásra lesz szüksége, s az országban működő kiképzőközpontok számát háromról kettőre csökkentenék. Az önkéntes haderő fenntartásának költségeire vonatkozó végleges számítások várhatóan nyárra készülnek el.
A tisztázandó kérdések között szerepel, miként oldják meg, hogy - a szerződéses állomány mellett létrehozandó - önkéntes tartalékosok katonai szolgálatra behívott tagjait munkáltatóik később visszavegyék munkahelyükre. A védelmi felülvizsgálat keretében a HM szakértői azt is az elkövetkező hetekben vizsgálják meg, hogy a honvédség tulajdonában lévő 194 ingatlan közül az önkéntes haderőre történő átállást követően konkrétan mely objektumokat őriztessenek majd szerződéses katonákkal, fegyveres biztonsági őrökkel vagy civil vagyonőrökkel. A tervek szerint a szerződéses katonák csak a kiemelten fontos objektumoknál látnának el őrszolgálatot, ugyanakkor az még szintén vizsgálatok tárgyát képezi, hogy a civil őrzési feladatokat a HM maga oldaná meg egy a tulajdonában álló vállalkozás megbízásával, vagy pályázatot írna ki az egyes létesítményekre. (NIG)


