Tegnap több mint két és fél dollárral, 28 dollár alá esett a brent minőségű olaj hordónkénti ára, mert a piacok a háború gyors befejezésében reménykednek. A dollár is erősödik, miközben a részvényárfolyamok Európában és az USA-ban a korábbi emelkedés után valamelyest estek. Csütörtök hajnali két órakor jár le Washington ultimátuma, addig kellene elhagynia Irakot Szaddám Huszein elnöknek. Az Irakban maradt utolsó külföldiek is távoznak, a légitársaságok leállítják járataikat.
A háború kitörésére készül Magyarország is. Elrendelték a stratégiailag fontos szervezetek, cégek fokozott őrizetét. Jobban ellenőrzik a közel-keleti térségből Magyarországra érkező személyeket is.
Magyarország is megkezdte a felkészülést a küszöbönálló, Irak elleni háborúra. "A kormány következetesen a béke pártján áll, de a békés rendezés eszközei kimerülőben vannak" - fejtette ki Gál J. Zoltán kormányszóvivő újságírói kérdésre válaszolva a nemzetbiztonsági kabinet tegnapi ülését követő sajtótájékoztatón. Bár a nemzetbiztonsági szolgálatok szerint nem nőttek a biztonsági kockázatok, a rendvédelmi szervek a stratégiailag fontos közintézmények és vállalatok - így a Mol és a Paksi Atomerőmű -, valamint a Ferihegyi repülőtér, az országhatár és a taszári bázis védelmét is megerősítették, s a közel-keleti térségből Magyarországra érkező személyeket szigorú ellenőrzés alá vetik. A hatóságok fokozott védelemben részesítik e térség államainak budapesti nagykövetségeit is, igaz, az amerikai és az angol hatóságok várhatóan előre értesítik Magarországot az Irak elleni támadás megindításáról. A konfliktus kapcsán a kormányszóvivő leszögezte: a kormány Törökország megsegítésével, a légtér átengedésével és a taszári kiképzés engedélyezésével már kijelölte a magyar szerepvállalás határait. "Magyarország nem részese ennek a konfliktusnak, nem visel háborút és nem is fog" - tette hozzá Gál J. Zoltán.
Mindenesetre a nemzetbiztonsági és rendvédelmi szerveknél folyamatosan működnek a helyzetértékelő központok, s a válsághelyzetre vonatkozó intézkedési terveket is véglegesítették. Az érintett szervek magasabb szintre helyezték a készültségi fokozatot, azonban ez egyelőre nem éri el a 2001. szeptember 11-jei merényletek után elrendelt szintet, s a lakosság az intézkedésekből csak annyit fog észrevenni, hogy a megjelölt helyeket a szokásosnál többen őrzik majd. A határőrség tájékoztatása szerint az elmúlt hetekben nem nőtt a közel-keleti térségből Magyarországra érkező menekülők száma, azonban felkészültek egy esetleges migrációs hullám kezelésére. Mint Orodán Sándor, a határőrség szóvivője kérdésünkre elmondta: nincs ok rendkívüli intézkedések bevezetésére, de a déli határszakaszon és a Ferihegyi repülőtéren a szerb miniszterelnök meggyilkolását követően elrendelt szigorított ellenőrzést továbbra is érvényben tartják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.