BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Józsefvárosi rehabilitáció

Mind a terület nagyságát, mind a beruházás értékét tekintve az ország legnagyobb összefüggő városrehabilitációs programjába kezdett bele Budapest VIII. kerülete - jelentette ki Csécsei Béla, a városrész polgármestere a Corvin-Szigony projekthez kapcsolódó építészeti pályázat tegnapi eredményhirdetésén. A kerületi önkormányzat - az előző pályázat sikertelensége után - tavaly októberben írt ki új tendert Középső-Józsefváros egyik legleromlottabb állapotú részének átfogó megújítására. Erre nyolc, a legnagyobb hazai befektetőket és építőipari cégeket tömörítő konzorcium jelentkezett, s közülük öt került a második, tárgyalásos fordulóba. Döntés júliusban várható - mondta Alföldi György, a Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Részvénytársaság (RÉV8 Rt.) vezérigazgatója.

A következő nyolc-tíz évben magán- és önkormányzati forrásokból összességében 55-60 milliárd forintos átfogó rehabilitáció valósul meg az Üllői út-Kisfaludy utca-Práter utca-

Szigony utca négyszögében. A 20 hektáros területen közel 1100 lakást lebontanak, 1400-at felújítanak, így 4000 korszerű, színvonalas lakás készül el. Emellett kereskedelmi, szolgáltató- és irodahelyiségek épülnek, s kialakítanak egy új sétányt is.

A program egyik részét - lakók elhelyezését, kártalanítását, az infrastruktúra korszerűsítését, a közterületek rendezését, parkosítását - önkormányzati pénzből finanszírozzák. A főváros 3,2 milliárd forinttal száll be a programba, mintegy 9 milliárdot a kerület biztosít. A rossz állapotú épületek bontása után a beruházók megveszik a józsefvárosi önkormányzattól a telkeket, amelyeken összességében 36 milliárdos beruházás valósítható meg. A megmaradó épületek felújításába be kívánják vonni a jelenlegi tulajdonosokat. (KÁ)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.