BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Későbbi euróbevezetés?

A feszült világpolitikai helyzet ellenére az utóbbi egy hónap alatt nem változott a magyar gazdaság folyamatainak piaci megítélése - derül ki a Reuters hagyományos elemzői körkérdésének legfrissebb eredményeiből. A hektikusan alakuló olajár nem emelte tovább az inflációs várakozásokat, sőt valamelyest még csökkent is az erre az évre adott előrejelzések átlaga. Ugyanakkor 2003 végére még mindig hajszállal 5 százalék feletti drágulást valószínűsít a piaci konszenzus, vagyis jó fél százalékponttal magasabbat, mint amit a jegybank célként kitűzött. Viszont a jelenleg a Magyar Nemzeti Bank hivatalos céljának számító, 2004 végi 3,5 š1 százalékos cél teljesülni fog, állítják az elemzők.

Érdekesség, hogy a világgazdasági dekonjunktúra elhúzódása ellenére némileg javultak a GDP-re és az ipari termelésre vonatkozó növekedési kilátások. Ennek talán az iraki konfliktussal, illetve annak időpontjával kapcsolatos bizonytalanság elmúlása, illetve az lehet az oka, hogy rövid háborúban bíznak az elemzők.

Annak ellenére, hogy a maastrichti kritériumok teljesítése szempontjából kritikus államháztartási hiány, illetve infláció alakulásának megítélésében nem következtek be lényegi változások, az elemzők egyre későbbre tolják az euró bevezetésének várható időpontját. A tizenegy piaci szakértő közül csupán kettő bízik a 2007 eleji gazdasági és monetáris unióhoz való csatlakozásban, a többség már egyértelműen "2008-párti", de volt olyan elemző, aki 2009 második felét jelölte meg az eurózóna-tagság időpontjaként. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.