BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kolodko tánca a szakadék szélén

Politikai pályafutása szempontjából kulcsfontosságú kabinetülésen próbálkozott reformtervének elfogadtatásával tegnap a lengyel pénzügyminiszter. Grzegorz Kolodko már napok óta hangoztatta, hogy lemond posztjáról, ha akár a kormány, akár a parlament elutasítja reformjavaslatait.

A több törvényjavaslatot és jogszabály-módosítást tartalmazó reformcsomag részeként a pénzügyminiszter mozgásteret kívánt teremteni a költségvetési kiadások csökkentésére, egyes szociális programok eltörlésére és az állam bevételeinek növelésére. Az intézkedésekkel Kolodko első lépcsőben alkalmassá kívánta tenni a lengyel közigazgatást és a gazdaságot az EU-csatlakozással járó többletterhek viselésére, később viszont a reformok révén alapot kellett volna teremteni az unió egységes valutájának 2007-ben való bevezetésére. Ez utóbbi révén jelentősen csökkenteni lehetne a vállalatok finanszírozási terheit, és hozzá lehetett volna őket segíteni egy 450 milliós piacon való jobb helytálláshoz. Kolodkónak a kisebbségi kormányban végrehajtott mutatványait - főleg pedig a lemondással való fenyegetést - az ING Barings egyik londoni közgazdásza a szakadék szélén lejtett tánchoz hasonlította.

Az egységes valuta bevezetéséhez Lengyelországnak mindenekelőtt 3 százalék alá kell szorítani a - jelenleg 4,1 százalékon álló - deficit/GDP-mutatót. Biztatóbb képet mutat az államadósságnak a GDP-hez viszonyított aránya, amely jelenleg 44 százalék, fennáll azonban a veszély, hogy erőteljesen növekszik, ha nem sikerül megtakarítani a miniszter által törölni javasolt szo-ciális programok kiadásait. Az állami bevételek növelésére Kolodko az adósávok leszállítását indítványozta.

A kormányzati manőverek kockázatát jelzi, hogy három ponttal csökkent az uniós csatlakozás támogatottsága, a Reuters szerint 66, a Bloomberg szerint pedig 60 százalékra. Amennyiben a taggá válás 50 százaléknál kevesebbet kapna vagy a lakosság több mint fele nem menne el választani, akkor a parlamentnek kellene kétharmados többséggel megszavaznia a csatlakozást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.