BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megugrott az infláció

A vártnál nagyobb ütemben nőttek a fogyasztói árak februárban az eurózónában. A 2,4 százalékos infláció egy hónap híján egy éve a legmagasabb, az árnövekedés üteme pedig immár hét hónapja van az EKB által kijelölt 2 százalékos limit felett. A januári érték 2,2 százalékos volt.

A vártnál nagyobb ütemű drágulás javarészt a kőolajár hirtelen emelkedésének köszönhető, ez a hatás azonban várhatóan az elkövetkező hetekben eltűnik. Az energiaárak éves növekedési üteme januárban elérte a 7,6 százalékot. A legmagasabb inflációs mutatókat Portugália, Görögország és Írország produkálta, rendre 4,1, 4,2 és 5,1 százalékos áremelkedéssel a megelőző év azonos hónapjához képest. A legalacsonyabb, 1,3 százalékos inflációt Németországban regisztrálták.

Hosszú hónapok stagnáló, helyenként csökkenő teljesítménye után jauárban 1,1 százalékkal nőtt az eurózóna iparának teljesítménye, jelentette ugyancsak tegnap az Eurostat. A decemberi statisztika még a kibocsátás 1,6 százalékos visszaeséséről tanúskodott. A kedvező fordulat ellenére továbbra is megvannak a hónap nagy vesztesei: a holland ipar 1,9, a finn pedig 5,1 százalékot zsugorodott januárban. Az eddig is igen szélsőséges értékeket produkáló Írország a tagországok becslése szerint 11,8 százalékkal növelte teljesítményét. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.