Megugrottak a GVH-bírságok
Tavaly a nemzetközi fúziók - melyek száma csökkent az előző évihez képest - a magyar piacra is hatással voltak, ami jelzi, hogy a hazai ipar integrálódik a világgazdaságba. Világ- és magyar viszonylatban is a tőkeigényes iparágakat, például az autóipart, a gyógyszergyártást, a kőolaj- és kőolajtermék-piacot jellemezték gyorsabb változások. A gyógyszeriparban változatlan a küzdelem a fogyasztókért, és folytatódott a gyógyszer-nagykereskedelem koncentrációja. A villamos energia piacának kínálati oldalán - a hiányos jogi háttér ellenére - tapasztalható volt az átalakulás. Az építési piacot a vállalkozások magas száma és erős versenye jellemezte - áll egyebek közt a Gazdasági Versenyhivatal múlt évi tevékenységét összefoglaló, az Országgyűlés részére készített beszámolójában.
A GVH tavaly az előző évinél hússzal kevesebb, 174 versenyfelügyeleti eljárást folytatott le, és 169 határozatot hozott a 2001-es 183-hoz képest. A korábbi évvel szinte azonos, csaknem 120 határozat a versenykorlátozó magatartásokkal, visszaélésekkel összefüggésben, több mint félszáz pedig a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt született. Hatszorosára - a 2001. évi 73,9 millió forintról több mint 444 millióra - emelkedett viszont a kiszabott bírságok összege. A hivatal több ajánlást fogalmaz meg az Országgyűlés számára. Így például szükségesnek látja a kábeltelevíziós szolgáltatások sajátosságainak megfelelő szabályozást. Szorgalmazza a hírközlés árszabályozási rendszerének teljes felülvizsgálatát és az 1990 óta hatályos ártörvény korszerűsítését. (VG)


