Megvalósulhat az inflációs cél
László Csaba szerint a jelenlegi dezinflációs környezetben jó esély van arra, hogy megvalósuljon a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium közös inflációs célkitűzése. A pénzügyminiszter a parlament költségvetési bizottsága tegnapi ülésén elmondta: az év végére tarthatónak látja a 4,5 százalékos infláció elérését, š1 százalékpontos eltéréssel. Az államháztartásról László Csaba annyit közölt, hogy eddig saját előrejelzéseiknek megfelelően alakult, így a hiány mértékénél továbbra is a bruttó hazai termék (GDP) 4,5 százaléka az idei cél. A jelenlegi kedvezőtlen világgazdasági környezetben 4 százalékos GDP-növekedésre lát esélyt a pénzügyminiszter.
A közeljövőben törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy a kiemelten fontos állami intézményekben az adatmentések a kormányváltás időszakában kötelezőek legyenek - hangoztatta László Csaba a bizottság előtt. Szerinte az általa elrendelt adatmentés nem sértette meg a hatályos jogszabályokat, ezért az ombudsman által kért fegyelmi eljárásokra nincs szükség. (VG)


