BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem hoz a háború a konyhákra

Bár Magyarországon kilencven százalék feletti az iraki háborút ellenzők aránya, és a hazai pártok központi témája lett a "magyar részvétel", a jól láthatóan elkülönülő kormány- és ellenzéki álláspont egyelőre szinte semmilyen hatást nem gyakorol a közvélemény-kutatási mutatókra.

A kormány a háború oldalán áll - összegezte Orbán Viktor az ellenzéki pártok által már hetek óta több-kevesebb erővel kommunikált álláspontot, mely a háború és béke kérdése alapján igyekszik kategorizálni a parlamenti erőket, és ezáltal "újraosztani" a szavazótáborokat. A törekvés egyelőre annak ellenére sem látszik eredményesnek, hogy a magyar közvélemény kilencven százalékban békepártinak mondja magát, és 59 százaléka fél attól, hogy az ország belekeveredik valamilyen módon a konfliktusba. A közvélemény-kutatóktól a legfrissebb mérésekről kapott, nem hivatalos információk szerint márciusban összességében nem változtak érdemben a pártpreferencia-adatok. A szakértők ugyanakkor úgy vélik, hogy a távoli iraki helyzet, a kormány külpolitikája és annak ellenzéki bírálata nem befolyásolja értékelhetően a népszerűségi mutatókat, melyekre mindenkor inkább a kiemelt belpolitikai események nyomhatják rá a bélyegüket. Azt a Fidesz egyik szakértője is elismeri, hogy a kormány külpolitikájának kritikáját általában csak akkor lehet "készpénzre váltani", ha annak kapcsán egyértelműen kimutatható a kabinet szavahihetetlensége, és a "hazug kormány" állítást utána sikerül belpolitikai kérdéssé tenni. Tény azonban, hogy a Fidesz ezúttal egy népszerű álláspontot foglalhatott el, nemcsak a béke elkötelezett híveként, hanem - a kormány egyes, például a légtér átengedéséről hozott döntései kapcsán - az ország biztonságáért aggódó felelős ellenzéki pártként tűnhet fel. A végső mérleg megvonásában nagy szerepe lehet annak, hogy a háború a terveknek megfelelően gyors és sikeres lesz-e, ez esetben a kormány győztesek oldalán tündökölhet, míg ha a válság elhúzódik, a békepártiság lehet kifizetődőbb.

Az ellenzéknek munícióval szolgál az is, hogy a kormány nap nap után kénytelen reagálni a világpolitikai történésekre. A miniszterelnök tegnapi, külügyi bizottság előtti beszámolóján sorra előkerült a nyolcak levelének, a légtér átengedésének, Törökország megsegítésének és a Colin Powell által kedden közzétett "hajlandók koalíciójának" ügye. Németh Zsolt (Fidesz) szerint Magyarország csatlósként vállal szerepet az Egyesült Államok mellett, és a felhatalmazás nélküli háború híveként hozzájárul

az EU megosztottságához is. Medgyessy Péter ugyanakkor azt hangsúlyozta, a kormány bármilyen módon foglal is állást a kérdésben, hozzájárul a megosztottsághoz, hiszen az tőle függetlenül is létezik, ezzel együtt minden diplomáciai eszközzel igyekeztek fellépni az egység megteremtésének érdekében. A miniszterelnök szerint kormánya békepárti, nem kíván részt venni a háborúban, magyar alakulatok nem mennek Irakba, de vannak elvei, melyekből nem enged. A nemzetközi felhatalmazás kérdése a kormányfő szerint még hosszú ideig vitatéma lehet, de három olyan ENSZ BT-határozat is van, amely erő alkalmazását teszi lehetővé Irakkal szemben. (DG-TE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.