Nő az Amerikát övező ellenszenv
A háborúellenes érzelmek és a George W. Bush amerikai elnök külpolitikájával kapcsolatos elégedetlenség nyomán jelentős mértékben romlott az Egyesült Államok megítélése mind az Irak elleni fellépést támogató, mind az azt ellenző országok közvéleményében - derül ki a Pew Research Center for the People & the Press Nagy-Britanniára, Francia-, Német-, Olasz-, Spanyol-, Lengyel-, Orosz- és Törökországra kiterjedő felméréséből. Míg tavaly Törökországot kivéve mindenhol, addig mára már sehol nincsenek többségben az Egyesült Államokról kedvező véleménnyel lévők. A háború támogatói mindegyik vizsgált országban kisebbségben vannak.
A felmérésben részt vevő nyolc ország közül hétben az emberek úgy látják, hogy az amerikai külpolitika kedvezőtlenül érinti hazájukat. Ezt az álláspontot Törökországban a megkérdezettek 68, Franciaországban 63, Németországban pedig 59 százaléka osztotta. Egyedül Nagy-Britanniában van egyensúlyban az amerikai külpolitika kedvező és kedvezőtlen hatásait érzők aránya. Az Egyesült Államok külpolitikájával elégedetlen nyugat-európaiak általában inkább Busht, semmint Amerikát hibáztatják, Lengyel-, Orosz- és Törökországban azonban utóbbiak aránya is jelentős.
Valamennyi nyugat-európai országban győzedelmeskedett az az álláspont, hogy Európának diplomáciai és biztonsági kérdésekben nagyobb függetlenséget kellene tanúsítania az Egyesült Államoktól. Az amerikai megkérdezettek ezzel ellentétben inkább azt szeretnék, ha a kapcsolat továbbra is szoros maradna. Abban azonban Nyugat-Európa (kivéve a megosztott Spanyolország) és az Egyesült Államok polgárai is egyetértenek, hogy az ENSZ az Irak körüli nézeteltérés dacára továbbra is fontos szerepet játszik a globális konfliktusok rendezésében. Az oroszok és a törökök nem osztják ezt a véleményt.
A háború elutasítása ellenére az európaiak többsége úgy véli, hogy Irak leszerelése és Szaddám Huszein elmozdítása nyomán javul majd az iraki nép helyzete, és nő a közel-keleti stabilitás. Az oroszok és a törökök inkább borúlátóak; utóbbiak 60 százaléka szerint az Egyesült Államokat nem is a Szaddám jelentette fenyegetés mozgatja, hanem a muzulmán nemzetekkel szembeni általános ellenszenve. A törökök többsége egyetért az ország parlamentjének azon döntésével, amellyel pár hete elutasította az amerikai katonák beengedésére vonatkozó kérést.


