BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Plusz 8,6 milliárd közutakra

Közútfejlesztésre 2003-ban a költségvetésben előirányzotton felül 8,6 milliárd forintot szavazott meg a kormány - derül ki a sztrádaprogramból. Az M5-ös sztráda koncessziós szerződésének módosítását pedig szeptember 30-ig kezdeményezik.

A kormány - mint arról lapunkban korábban beszámoltunk - február 1-jén döntött a sztrádaprogramról. A határozatra azonban egy hónapot kellett várni. A most nyilvánosságra került dokumentum szerint 2003-2006 között 420 kilométer új gyorsforgalmi útnak kell elkészülnie, emellett 425 kilométer építését, és további 803 kilométer építésének előkészítését kell megkezdeni.

A 2006-ig terjedő program teljesítéséhez 2002. évi árszinten az útfenntartási és -fejlesztési célelőirányzatra 2004-ben százmilliárd forintot kell előirányozni. A kormányhatározat szerint a felzárkóztatási infrastruktúra fejlesztési alapprogram keretében 2003-ra megállapított 8,6 milliárd forint többlet 50 százalékát a gazdasági tárca biztosítja.

Másik felének forrására - a tárcák előirányzatai terhére - a pénzügyminiszternek azonnali határidővel kell előterjesztést tennie.

Jövőre az említett munkákra (szintén tavalyi árszinten) a fifa keretében 273,8 milliárd forintot szánnak, az országos közúthá-lózat kiemelt beruházásainak

finanszírozására pedig 7,4 mil-

liárd forint előirányzatot kell figyelembe venni. A programok megvalósításához be kívánják vonni az Európai Uniótól megszerezhető támogatást, de megvizsgálják más addicionális források lehetőségét is. Így a közigazgatási, valamint a magánvállalkozási társulás, valamint operatív lízing formájában bevonható magántőke felhasználásának feltételrendszerét és nagyságrendjét.

A kormány határozata szerint kezdeményezni kell az M5-ös autópálya koncessziós szerződésének módosítását is, mégpedig oly módon, hogy abban erősödjenek a közigazgatási-magánvállalkozói társulás elemei, és az autópálya koncessziós formában épüljön ki 2005 végéig. A szerződés módosítását annak figyelembevételével kell kezdeményezni, hogy a meglévő hitelek refinanszírozását is magába foglaló új finanszírozási csomag az útdíjak fajlagos szintjét érzékelhetően csökkentse. Továbbá, hogy a kapus díjszedés fenntartásával kiterjeszthető legyen a matricás rendszer, és ezzel jelentős kedvezményeket kapjanak az ott közlekedők. Mindennek a költségvetésre háruló pénzügyi terhek minimalizálásával kell járnia. A határidő 2003. szeptember 30-a, illetve folyamatos. Az infrastruktúrák létesítésének közérdekűségét és közhasznúságát megfelelően kezelő szabályozási javaslat kidolgozásnak határidejét pedig ez év december 31-ében szabta meg a kormány.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.