Vélemény

A tervezett változtatással kapcsolatosan a probléma összetett. A legsúlyosabb része az, hogy több évtizedre szóló döntéseknél a polgárok és nem kevésbé az építőipari cégek tekintetében (amelyek szempontjából az uniós csatlakozás közelgő óriási versenye miatt a szisztematikus "építkezés" egyébként is alapvető és kulcsfontosságú) a bizonytalanság méreganyaga óriási, túlzás nélkül élve beláthatatlan károkat okoz. Meggyőződésem, az elmúlt bő fél év hitelrohama nem kis mértékben a félelemből, a kormánnyal szembeni bizalmatlanságból fakadt.

Részben emiatt is téves az a kormányzat hátteréből hallatszó vélemény, mely szerint az állami kamattámogatás és adókedvezmény "felfalja" a lakástámogatásra szánt költségvetési pénzeket. Ez a vélemény két alapvető körülményt nem vesz figyelembe. Statikusan kiindulva a jelen helyzet sajátosságaiból, illetve tendenciáiból, nagyvonalúan elfeledkezik arról a tényről, hogy a mai döntések a meglevő pesszimista várakozások következtében sok esetben előre hozott, mesterségesen felkorbácsolt igények. Márpedig ha így van - legalábbis ezt még nem vitatta senki, maximum a mértékén lehet vitatkozni -, akkor a jelen helyzetet nem lehet mechanikusan extrapolálni. Nem is beszélve arról, hogy az igények könnyen telítetté válhatnak, azaz mindenki számára nyilvánvaló, hogy az igénybevevői kör véges, így a "láznak" előbb vagy utóbb, de csillapodnia kell. Van még egy tendencia, amelyről sokan elfelejtkeznek. Ez pedig az a gazdaságpolitikai szükségszerűség, hogy az uniós csatlakozás, illetve az eurózónába való belépés középtávon automatikusan együtt kell hogy járjon az infláció s ezáltal a kamatok jelentős mérséklődésével. Márpedig ha így van, akkor ez az állami kamattámogatás fokozatos csökkenését jelenti, amely párosulva egy növekvő GDP-vel és egy azon belüli emelkedő lakástámogatási részaránynyal, óhatatlanul a kamattámogatás súlyának visszaszorulásával jár együtt. Ne felejtsük el, az MSZP a GDP-n belül megduplázni ígérte a négyéves kormányzati ciklusban a lakástámogatásra szánt költségvetési pénzek arányát!

Jelenleg a félelem mozgatja a piacot. A kormány az ígérte, hogy nem szigorítja a kamattámogatási rendszert - miközben az újságokban manapság másról sem lehet olvasni, mint erről. Évente 7500 bérlakás megépítését vállalták - miközben a költségvetési szigor miatt jó ha a fele megépül 2003-ban. Januárra ígérték a lakáskoncepciót, melyre aztán közel két hónapot kellett várni, s amelyet úgy aposztrofál a legnagyobb példányszámú és a kormányhoz közel álló napilap, hogy "ingatag pilléreken a lakáspolitika". Egy lépés helyett két lépésben emelik a szocpolt, amelynek februári bejelentése 10 hónapos kivárást idéz elő az érintettek részéről a piacon. Nem csodálkozhatunk azon, hogy szinte minden potenciális szereplő kivár a magasabb támogatás reményében, amelyről ugyanakkor tudomásom szerint kormányzati döntés még nincs is. Új konstrukciót ígérnek a lakásfelújításban, ám ma már az állítják, nincs szükség változtatásra. Eközben évente ötvenezer panellakás felújítása lenne indokolt, nem is beszélve az egyéb házgyári technológiával épült lakásokról, vagy a hagyományos, szintén felújításra, korszerűsítésre szoruló épületekről!

A kormányt képviselő Csabai Lászlóné el akarja törölni az úgynevezett befektetési célú lakásvásárlások kamattámogatását. Az ő definíciójukban ez azt jelenti, hogy akinek már van lakás a nevén, az nem igényelhet ilyen hitelt. Csodálkozom, hogy 50-60 éves emberek hogy nem emlékeznek azokra a trükkökre, amikor sokan a nagyszülőkre íratták a lakásukat, vagy pedig nem a saját nevükre vásároltak lakás(oka)t. Nem hiszem, hogy össztársadalmi bújócskát kellene játszani!

A kormány újabban a szociális szempontok hangoztatását használja védőpajzsul a restrikció elleplezésére, illetve megmagyarázására. Nem akarok most bővebben foglalkozni azzal a ténnyel, hogy az önkormányzati bérlakásépítés drámai visszafogása ennek a meghirdetett célnak szögesen ellentmond, csupán a gazdasági összefüggések fontosságára hívnám fel a figyelmet. Elöljáróban nem tartom véletlennek, hogy a Széchenyi-terv egyik leghangsúlyosabb területeként a gazdaságpolitika centrumában szereplő s a gazdasági tárca alá tartozó terület ma koncepcionálisan a Belügyminisztériumban, támogatásilag a Pénzügyminisztériumban, a sajtótájékoztató szempontjából pedig a Miniszterelnöki Hivatalban van, s a sok kompetensnek mondott személy egyike sem közgazdász. Miközben jelentősen meg akarják kurtítani a kedvezményeket, máig nem hallottunk pontos számot arra, hány embert érinthet s milyen százalékot jelent a befektetői kategória. S ha netalán igaza van az állami tulajdonú Földhitel- és Jelzálogbanknak, hogy ez az arány nem éri el az 5 százalékot, érdemes-e erre ennyi energiát s ennyi bizonytalanságot előidéző deklarációt szánni? Vagy ha sokkal több, vajon nem öntjük-e ki a fürdővízzel együtt a csecsemőt is?

Az új lakások felépítése csak az áfabevételeken keresztül 20 százalék "hasznot hajt" a költségvetésnek. A szakemberek szerint pedig két használt lakás vásárlása végül is egy új lakás építését eredményezi, miközben a használtlakás-tranzakciók igen jelentős felújítási és korszerűsítési tevékenységet eredményeznek. A fejlett világban állományban és értékben a felújítások sok esetben meghaladják az új lakások építésére jutó építőipari produktumot. S még nem is beszéltünk a munkahelyteremtő hatásról (amely most, a gyárbezárások idején egyébként is égető probléma). A közgazdászok által multiplikátorhatásnak nevezett folyamat közérthetően azt jelenti, hogy az építőipar tipikusan olyan ágazgat, amelynek növekedése az egyik legjótékonyabb kisugárzó hatással bíró terület a gazdaságban. Meg kell említeni: ez az ágazat tekinthető az egyik leginkább magyar tulajdonúnak, tehát fontos szereppel bír hazai kis- és középvállalkozásaink EU-versenyképességének fokozásában. Ez ismét fontos kormányzati cél (lenne).

S van még egy folyamat, amelyet örömmel kell üdvözölnünk: nevezetesen az a KSH-jelentésekből jól észrevehető tendenciát, hogy az építőiparban egyre nő a társas vállalkozások szerepvállalása a lakásépítéseknél. Ez lényegében azt jelenti, hogy csökken a kaláka súlya, ezáltal a masszívan működő szürkegazdaság egy olyan ágazatban van visszaszorulóban, ahol mind ez ideig az egyik legnagyobb részaránnyal bírt. A tavalyi év gazdasági folyamatait elemző friss KSH-adatokat vizsgálva az egyik napilap Az építőipar javított az összképen címmel a következő folyamatokról számol be: "A beruházások csaknem negyedét képviselő feldolgozóipari fejlesztések 9,2 százalékkal, a gép- és berendezésberuházások 0,5 százalékkal csökkentek tavaly, miközben az éves építési beruházások 10,7 százalékkal emelkedtek." Mindezen összefoglaló nagyon hangsúlyosan aláhúzza az építőiparnak a gazdasági növekedésben játszott szerepét. Eközben nem feledkezhetünk meg arról a tényről sem, hogy ez évben mind az autópálya-építések, mind az útfelújítások drasztikusan esnek vissza, s az önkormányzati válságév miatt az önkormányzati beruházások jelentős visszafogásával kell számolni.

A polgári kormány évi 40 ezer lakás építését tartotta kívánatosnak. Egy összehangolt és szisztematikus otthonteremtési politika eredményeként több mint 50 százalékkal nőtt a lakásépítések száma, ám még így is alig haladta meg a 30 ezret tavaly. Újabb lendületre és kiszámítható állami szerepvállalásra lenne szükség ezen cél elérésére. Se lendületet, se kiszámíthatóságot nem tapasztalhatunk napjainkban. Van mit féltenünk. A folyamatok rossz irányt vettek.