A tervezett 400 résztvevő helyett mintegy 300-zal kezdődött meg tegnap Bagdadban az az össziraki értekezlet, amely az amerikai hatóság szándéka szerint kidolgozza a demokráciába vezető utat, közelebbről: alkalmat ad a leendő új, átmeneti kormány tagjainak kiválasztására. Az értekezlet házigazdája, Jay Garner nyugalmazott tábornok megígérte, csak addig tölti be kormányzói tisztségét, amíg sínre nem kerül az új közigazgatás. A találkozón képviseltette magát a teheráni központú síita SCIRI (legfelső iraki forradalmi tanács), a szunnita kisebbség, kurd szervezetek és Ahmad Csalabi iraki nemzeti kongresszusa (noha a vezető távol maradt). A Reuters szerint népviseletbe öltözött törzsfőnökök csakúgy ott voltak, mint a városi polgárság öltönyös-nyakkendős képviselői.
A nemzetközi közösségnek évente 2-3 milliárd dollárt kellene Irak újjáépítésére fordítania - jelentette ki James Wolfensohn, a Világbank elnöke a La Tribune francia üzleti lapnak, hozzátéve: a költségek javát az iraki olajjövedelmekből lehet majd finanszírozni. (VG)
Az amerikai hatóságok vasárnap letartóztatták Bagdad önjelölt polgármesterét, Mohammed Mohszen Zubajdit. A vád szerint felforgató tevékenységet fejtett ki, politikai és magánelőnyök szerzésére próbálta meg kihasználni az átmeneti helyzetet. Ugyancsak letartóztatták Huszam Mohammad Amin tábornokot, aki iraki összekötőként működött az ENSZ fegyverzetellenőrei mellett, s állítólag kulcsszerepet töltött be. Ő volt negyvenkilencedik az 55 fős körözési listán, s a 13., akit ez alapján vettek őrizetbe. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.