Washington a panaszt Kanada, Argentína és Egyiptom kormányával együtt nyújtotta be, a fellépést pedig támogatásáról biztosította Ausztrália, Chile, Kolumbia, Salvador, Honduras, Mexikó, Új-Zéland, Peru és Uruguay. A Bush-kormányzat az eljárást eredetileg már januárban meg akarta nyitni, akkor azonban az iraki háború miatti transzatlanti viták hatására elállt a tervtől. A mostani bejelentést a Reuters úgy értelmezi, hogy ennek nyomán újabb tehertétel nehezedik Európa és az Egyesült Államok közötti kényes viszonyra. Az Amerikában előállított szójabab 75, a kukorica 34, a gyapot 71 százaléka származik genetikailag módosított vetőmagokból, a Monsanto cég pedig génkezelt búza bevezetését tervezi.
Washington vádjaira válaszolva az Európai Bizottság kereskedelmi biztosa, Pascal Lamy szóvivője útján kijelentette, hogy az EU világos, átlátható és nem diszkriminatív engedélyeztetési rendszert működtet. Lamy szóvivője hozzátette, hogy folyamatban van a meglévő szabályozási rendszer módosítása, amely előírja a génkezelt termények megjelölését, ennek alapján pedig bármelyik felhasználó vagy fogyasztó szabadon választhat az egyes változatok között. Az amerikai agrárágazat amiatt panaszkodik, hogy az eljárás költséges, és nehézzé teszi az európai piachoz való hozzáférést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.