A területfejlesztési törvény módosításának koncepciója tárcaegyeztetésen már volt, de még nincs döntés arról, mikor kerül a kormány elé, mert a tervezet egyes részei jelentős vitát kavartak - jelentette ki a Nagy Sándor, a területfejlesztésért felelős politikai államtitkár egy kistérségi konferencián. A törvénymódosítás, illetve a területfejlesztési támogatások rendszerének átalakítása az államtitkár szerint elválaszthatatlan egymástól, a források decentralizálásával kapcsolatos elképzeléseket azonban több tárca is vitatja. A Nemzeti Területfejlesztési Hivatal azt javasolja ugyanis, hogy a minisztériumoknál kezelt, területfejlesztési célt szolgáló források mintegy 66 százalékánál adják át a döntést a regionális fejlesztési tanácsoknak. Nagy Sándor kifejtette: ez 2004-ben - a várható uniós forrásokkal együtt - mintegy 100 milliárd forint fejlesztési lehetőséget jelentene a területfejlesztésben. A tárcakörözésről visszaérkezett anyag minisztériumi véleményezése alapján az azonban kiderült, a tárcák most pozitívabban állnak a decentralizációhoz, mint tavaly.
A másik jelentős vita a megyék jövőbeli szerepével kapcsolatos. A területfejlesztési törvény módosítása a régiók és a kistérségek szerepét erősítené. A regionális szint erősítésével érdemben nőne a regionális fejlesztési tanácsok befolyása az uniós támogatások és a hazai területfejlesztési pénzeszközök felhasználásában. Új szereplőként jelennének meg a kistérségi területfejlesztési tanácsok, amelyek szintén rendelkeznének saját költségvetéssel, hogy helyi ügyekben dönteni tudjanak. Létrehoznák a kistérségi szolgáltatóirodákat is, amelyek a szakértői hátteret nyújtanák az EU-csatlakozás lehetőségeinek minél jobb kihasználása érdekében.
A területfejlesztési törvény módosításával együtt három országgyűlési határozat elfogadása is szükséges lenne - fejtette ki az államtitkár. Az egyik a területfejlesztési támogatások rendszerének átalakítását szabályozná. Ezt többek között azért is időszerű a költségvetési tervezés előtt elfogadni, hogy a változások már a jövő évi büdzsében megjelenhessenek. A másik országgyűlési határozatnak a területfejlesztés szempontjából fontos színterek lehatárolásának felülvizsgálatáról kellene szólnia. A kistérségi rendszer legutóbbi áttekintése óta több jelentős változás is történt. A jelenlegi 150 kistérség helyett indokolt lenne 170-180 kistérség kialakítása. (KÁ)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.