Mint fogalmazott, ez azért is fontos, mert az Európai Unióban születő döntések alapvető hatással lesznek Magyarország helyzetére. Az Európai Unió előtt álló legfontosabb feladat az európai konvent munkájának befejezése, a kormányközi konferencia öszszehívása, a közös agrárpolitika reformja és a következő, 2007-től 2013-ig szóló közös költségvetés kidolgozása. Minderre oda kell figyelnie hazánknak; fontos, hogy a kormánynak minden témakörben határozott álláspontja legyen - szögezte le Juhász Endre miniszter. Alapvető törekvésének nevezte a Külügyminisztérium integrációs és külgazdasági államtitkárságával, továbbá az egyes tárcákkal való harmonikus együttműködést, s azt, hogy az EU intézményeiben a döntések alakításában a csatlakozási szerződés április 16-i aláírása óta aktív megfigyelőként szerephez jutó Magyarország minden testületben megfelelően és hatékonyan képviseltesse magát, annak ellenére, hogy a végső szó kimondásában csak a belépéstől vehetünk részt.
Kérdésekre válaszolva nyomatékosan jó ötletnek és rendkívül sikeresnek minősítette a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala (NFTH) által meghirdetett Európa pályázat-előkészítő alapot (pea), amelyhez több mint ezer ötlet futott be csütörtök reggelig. Ebből akár meg is születhet az a 650 projekt, amely az uniós támogatások hatékony felhasználásához indulásként 2004 elejére szükséges, vélekedett. Ugyancsak újságírói kérdésre válaszolva az európai uniós kommunikációban új stratégiai irányt helyezett kilátásba, s az alapfeladatokhoz való visszatérést sürgette. Mindenki számára biztosítani kell, éljen bárhol az országban, hogy hozzájusson a számára szükséges és hasznos EU-s információkhoz, mondta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.