BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mehetnek a magyar békefenntartók Irakba

Megegyezés született a négy parlamenti párt között arról, hogy Magyarország egy legfeljebb 300 fős, szállító és humanitárius feladatokat ellátó, önmagát biztosítani képes katonai alakulattal kapcsolódik be az iraki rendezésbe - közölte a megbeszélés után Juhász Ferenc honvédelmi miniszter. Ezt az Országgyűlés a tervek szerint hétfőn erősítheti meg.

Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivőhelyettese kérdésünkre elmondta: a megállapodásnak megfelelően új határozati javaslatot terjesztenek be az Országgyűlésnek, amelyet a pártok képviselői ma szövegeznek meg. A gyors döntés érdekében a kormányoldal képviselői hétfőn a házszabálytól való eltérést és gyorsított eljárást kérnek, hogy még aznap megszülessen a végső parlamenti felhatalmazás.

A javaslat "rapid" megtárgyalásához a képviselők legalább négyötödének, elfogadásához pedig kétharmadának kell igennel szavaznia. A pártok közötti megegyezés azután jött létre, hogy az ENSZ BT a múlt héten nemzetközi felhatalmazást adott a békeműveletben való részvételre, és a kormánypártok elfogadták a javaslatot, hogy ne katonai rendfenntartók utazzanak a közel-keleti országba.

A kormány képviselői a jövő hétfői varsói haderő-tervezési konferencián jelzik hivatalosan, hogy Magyarország be kíván kapcsolódni a békeműveletbe. A misszió költségigénye nem ismert. Az összeg függ attól, hogy a katonák ellátása milyen finanszírozásban történik, s hogy a magyar alakulat valamelyik szövetséges államtól bérel-e megfelelő szállítókapacitást. (NIG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.