BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Javuló brit adatok, kérdés, jobb-e a helyzet

Két olyan adat is napvilágot látott tegnap Nagy-Britanniában, amely elemzők szerint kérdésessé teszi a brit jegybank ismételt kamatvágását. A GfK Piackutató Intézet májusi felmérése szerint némileg javult a fogyasztói bizalom, az ezt tükröző mutató az év eleji szintre, mínusz 5-re állt vissza. Ugyanakkor - hívják fel a figyelmet elemzők - a szezonálisan kiigazított index értéke csökkent, nem szólva arról, hogy továbbra is a negatív állományban mozog. Ez pedig egyértelműen arra utal, hogy az elkövetkező időszakban nem élénkül meg jelentősen a lakossági fogyasztás. Ugyancsak tegnapi hír: az év ötödik hónapjában emelkedtek a lakásárak. A dolog szépséghibája, hogy érzékelhetően csökkent ugyanakkor az értékesítések száma. (Reuters)



Felfelé módosított ukrán előrejelzés

Miközben az ukrán kormány felfelé módosította az idei növekedési prognózisát, s javított több más makroadat előrejelzésén is, az elemzők még a korábbi, ennél gyengébb teljesítményt feltételező adatokat is irreálisnak tartják. A mostani prognózis szerint a GDP az idén 6, jövőre 8 százalékkal nő - az eredeti 2003-as előrejelzés még 4 százalékos növekedést tartott reálisnak. Tavaly a bővülés 4,8 százalékos volt, az idei évben az inflációt 6-7,2, jövőre 5,8-6,3-re várják, az eredetileg 6 százalékosra prognosztizált számadat helyett. Az elemzőkkel ellentétben a nemzetközi hitelminősítők optimisták: az S&P éppen egy hete az eddigi negatívról stabilra változtatta az ország B-s besorolását. (Reuters-VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.