Folytatódó sztrájkok Franciaországban
Tegnap is komoly fennakadásokat okozott a francia vasúti és a párizsi metróközlekedésben a kormány nyugdíjreformtervei elleni tiltakozásul meghirdetett sztrájk. A szociálisügyi miniszter arra figyelmeztette a szakszervezeteket, hogy nem számíthatnak nagyobb engedményekre. A kormány a nyugdíjreformot május 28-án szeretné elfogadni, a szakszervezetek pedig 25-ére újabb országos sztrájkot szerveznek. (Reuters)
Elúszhat Bulgária világbanki hitele
A Világbank megfenyegette Bulgáriát, hogy nem folyósítja a hároméves, 450 millió dolláros hitelmegállapodás keretében esedékes második, 150 milliós részletet, ha a kormány az év végéig nem adja el a Bulgartabak dohánymonopóliumot. Szófia márciusban döntött úgy, hogy eláll a Deutsche Bank vezette konzorciummal kialkudott, 110 millió eurós ügylettől. Tovább rontott Bulgária befektetői imázsán, hogy a múlt héten a BTC távközlési vállalat értékesítésétől is visszakozott. (Reuters)
Maradnak a nyugati cégek Szaúd-Arábiában
Az országban történt terrormerényletek, illetve az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok elhidegülése ellenére sem tervezik a Szaúd-Arábiából való kivonulást a nyugati cégek. Elemzők szerint egy vállalat közel-keleti tevékenysége elképzelhetetlen szaúd-arábiai jelenlét nélkül. (Reuters)
Bosznia lezárná az alumíniumkohó körüli vitát
A bosnyák kormány az elkövetkező hónapokban egy nemzetközi ügynökséget bíz majd meg azzal, hogy közvetítsen az Aluminij Mostar alumíniumkohó tulajdonjogi vitájában. Az akkor állami tulajdonú Aluminij a boszniai háború idején az elmaradt bérek fejében részvényeinek 64 százalékát alkalmazottai között osztotta szét, majd további 12 százalékát a horvát TLM-nek adta el. A kormány törvénytelennek tartja a háború alatti privatizációt és visszaköveteli részesedését. (Reuters)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.