BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Testreszabott tanácsok cégeknek

A kis- és középvállalkozások EU-csatlakozási felkészítésének országjáró programja, "Az EU házhoz jön" a héten a Heves megyei kistérségekben folytatódik - közölte lapunkkal a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Ezután Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala és Baranya kistérségei következnek.

A minden érdeklődő számára nyitott program mostanáig öszszesen 37 kistérségben 4252 vállalkozás számára adott konkrét, szakmaspecifikus európai uniós információkat. Eddig négy megyébe - Fejér, Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád -, valamint a sopron-fertődi és a nagykanizsai kistérségbe jutott el a sorozat. A felkészítés összesen 160 szakmai témában, a térségi rendezvényeken ugyanennyi szekcióban zajlott.

Az előzetes igényfelmérésekre alapozva az adott helyen meglévő valóságos és gyakorlatias - szinte testreszabott - információkat kapnak a résztvevők. A szaktárca eddigi tapasztalatai szerint a legnagyobb érdeklődést az élelmiszer- és a bolti vegyesiparcikk-kiskereskedelem, fogyasztóvédelem, vendéglátás, szálláshely-szolgáltatás, turizmus/falusi turizmus, kisipari, lakossági, pénzügyi szolgáltatás váltotta ki. "Dobogós helyen" állnak az állattenyésztés-kisállattartás, zöldség-gyümölcs termesztés, szántóföldi növénytermesztés, közúti teherszállítás, építőipar, valamint a fa- és bútoripar, gépipar, műanyagipar, textil-ruházati ipar, üvegipar, élelmiszer-feldolgozás szakkérdései is.

A GKM 2003. február 4-én a Fejér megyei Sárbogárdon indította a kis- és középvállalkozások EU-integrációs felkészítését, amelynek keretében a vállalkozók megismerhetik az egységes uniós piac működési feltételeit és mozgásterét ahhoz, hogy mind szakmailag, mind "fejben" felkészülhessenek az új elvárásokra és kihívásokra. A gazdasági tárca a program keretében minden magyarországi kistérségben a helyszíneken - szám szerint 150-ben - megszervezi a kisvállalkozások uniós felkészítését. A 2004. május 1-jei csatlakozásig folytatódó sorozat a vállalkozókat "személyre szabottan" készíti fel az uniós helytállásra. A GKM irányító és koordináló munkáját az MKIK, a Magyar Agrárkamara, az érdek-képviseleti szervezetek, szakmai szövetségek és az önkormányza-tok segítik. A rendezvényekről a szervezők a helyi médiumokból is tájékoztatnak, és információkat a www.gkm.hu honlapon is folyamatosan közzétesz a tárca. (MK)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.