Mintegy 160 cég, zömében középvállalkozás nyert néhány milliótól pár tíz millió forintig terjedő vissza nem térítendő támogatást a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) által meghirdetett munkahelyteremtő pályázaton. A program révén 1400 új munkahely létesül - jelentette be Burány Sándor, a tárca vezetője. Az érintett vállalkozások között összesen 1,5 milliárd forintot osztanak szét.
Munkahelyteremtésre 3 milliárd áll rendelkezésre, ebből 2,3 milliárdot használtak fel. A fennmaradó összeget vélhetően meghaladják a munkahelyteremtéssel kapcsolatos igények, ezért a minisztérium átcsoportosítást tervez, s törekszik arra, hogy minél több jusson erre a célra - tette hozzá Burány Sándor.
Lezárult az FMM és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közösen meghirdetett, meghívásos közmunkapályázata is, mely június elejétől a Vásárhelyi-terv keretében a Tisza mentén több mint ezer munkanélküli foglalkoztatását teszi lehetővé. Az öt vízügyi igazgatóság a központi forrást - 500 millió forintot - 100 milliós önrésszel egészíti ki. Vállalta: a foglalkoztatottak 30 százaléka roma munkavállaló lesz. Ennek érdekében az Országos Cigány Önkormányzattal is egyeztetnek. A 6-7 hónapon át foglalkoztatott közmunkások feladata a vízügyi igazgatóságok területén található ártéri erdők, parti sávok, töltések, árkok, műtárgyak rendezése lesz. (TTE)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.