Egymillióval zsugorodhat a sertésállomány

Az év eleje óta válság gyötri a hazai sertéságazatot, mivel a felvásárlási árak nem garantálnak jövedelmet az állattartóknak. Végérvényesen kiderült, hogy az utakra vonuló sertéstermelők nem függetleníthetik magukat a nemzetközi piacoktól, s az ottani árzuhanás itt is érezteti a hatását. A több hónapos értékesítési zavart sokan az európai uniós csatlakozás miatti feszültségek előszelének tekintik, mivel az EU az ágazatban jelentős támogatások helyett a piaci folyamatokat hagyja érvényesülni. Ez azt jelenti, hogy a sertéstartókat nem védik más termékpályákéhoz hasonló intervenciós árak és közvetlen kifizetések.

Ilyen körülmények között a teljes jogú tagság utáni talponmaradási esélyek elsősorban attól függnek, hogy a magyar gazdálkodók milyen hatékonyan tudnak termelni. Egyes vélemények szerint az alapvető gondot ma az okozza, hogy a termelők az ágazatba "öntött" költségvetési tízmilliárdokat az elmúlt években nem fordították fejlesztésekre, hanem felélték azokat. Emiatt fordulhat elő, hogy - miként az FVM is állítja - ma 30 százalékkal több takarmányt használnak fel, mint az uniós termelők. Így a magyar gazdálkodók - legalábbis saját állításuk szerint - egy kiló sertést túlságosan drágán, 300-305 forintért állítanak elő, amivel nem vehetik fel a versenyt uniós vetélytársaikkal szemben.

Más helyzetet tükröznek ugyanakkor a hazai piaci szereplőket tömörítő Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) számításai, amelyek 254-255 forintos átlagos önköltséget mutatnak ki 2001- 2002-re. A nemzetközi összehasonlításból ráadásul kiderül, hogy Magyarország ezzel még a nagy sertéstermelőnek számító Dániánál és Hollandiánál is jobb eredményeket tudhat magáénak. A VHT azonban felhívja a figyelmet arra, hogy saját információi szerint a sertéstartásban meghatározó EU-s tagállamok általában nemzeti forrásokból is juttatnak pénzeket termelőiknek. Így - figyelembe véve a közösségi kasszából járó támogatásokat is - versenypozíciójuk végeredményben jobb.

További kérdés, hogy a termelők az 5 milliós hazai sertésállományból mennyit képesek előállítani a kedvezőnek tűnő, 254-255 forintos önköltségen. A VHT e mennyiséget ma 3,8 millió darabra becsüli, amiből az következik, hogy a gazdálkodók 1,2 millió állatot versenyképtelen módon hizlalnak fel. E sertések zöme a 300-400 ezer kisgazdasági "udvarban" található. A szakértői felmérések azt mutatják, hogy a legveszélyesebb helyzetben a dél-alföldi régió van, mivel a legtöbb egyéni gazda itt termel. A terméktanács szerint számukra külön programot kellene indítani ahhoz, hogy szalámigyártásra alkalmas nagy súlyú sertéseiket a későbbiekben is értékesíteni tudják.

A számítások szerint színvonalassá lehetne tenni 500-600 ezer nagyüzemi sertés előállítását is, ha az állattartó telepeken az uniós belépésig a szükséges fejlesztéseket végre lehetne hajtani. Az idén azonban a már említett jövedelmezőségi problémák megakadályozzák ezt. Pedig az FVM és a VHT az év elején kilónként 265 forintra akarta beállítani a felvásárlási árakat, de e szabályozási rendszer a termelőknek nyújtott költségvetési támogatások ellenére is megbukott, mert a meghirdetett ár több tíz forinttal meghaladta a világpiaci szintet. (Az agrártárca elképzelései szerint a magasabb árakkal az ágazati jövedelmek nagy részét a fogyasztók fizették volna meg, de a húsipar inkább árcsökkentő akciókra kényszerült az export bedugulása és a készletek növekedése miatt.)

A sorozatos demonstrációk közepette az FVM a támogatási rendszert ez év tavaszán úgy alakította át, hogy a magyar átlagárat az öt legnagyobb uniós sertéstermelő ország áraihoz kötötte. E változtatás alapvető célja az volt, hogy fokozatosan átvezesse a gazdálkodókat a csatlakozás utáni uniós piaci viszonyokba. Az új rendszerben kilónként 230 forintos átlagos felvásárlási ár alakult ki, amelyet a minisztérium kilónként 12-17 forintos minőségi, 20-30 forintos haszonállat-tartási támogatással és 2 forintos állatorvosi költségtérítéssel egészít ki. Így a termelők az elmúlt hetekben már jónak mondható, 272-274 forintos átlagbevételhez juthattak, de ez ismét csökkenhet, ha - miként egyes prognózisokban szerepel - az EU-s árak újra süllyedni kezdenek.

Egyelőre nagy dilemmát okoz az is, hogy a csatlakozás után milyen termelői dotációkat lehet fenntartani nemzeti támogatásként. A koppenhágai megállapodás elvileg minden, belépés előtti dotációs forma megőrzésére lehetőséget nyújt, de Brüsszel bármikor leállíthatja azokat, ha ellentétesnek találja a közösségi agrárpolitikával (kap). Az FVM szerint a meghatározó támogatások közül csak a haszonállat-tartásit lehet majd tovább vinni, de ma ennek sorsa is kérdéses. A terméktanács viszont úgy ítéli meg, hogy a versenyképesség megőrzéséhez a lehető legnagyobb nemzeti mozgástér kiharcolásáért kell síkra szállni Brüsszelben.

A hazai dotációs lehetőségek nélkül nyilvánvalóan krízishelyzet alakulhatna ki, ha a világpiaci árak továbbra is csökkennének, és e tendencia tartós maradna. Az EU az ársüllyedés megakadályozására alkalmaz ugyan közösségi beavatkozásokat, de ezeket az eddigi magyar felvásárlási áraknál alacsonyabb árszinteken hajtja végre. A legfontosabb intézkedés a feleslegek kivonására szolgáló magántárolási támogatás. Elvileg szóba jöhet még az intervenciós felvásárlás is, de ezt az unió a 70-es évek óta nem alkalmazta.

A magyar húsipari üzemeknek exporttámogatások is járnak majd, amelyek a VHT számításai szerint pozíciójavulást hoznak a jelenleg is szűkös hazai szubvenciós lehetőségekhez képest. Továbbá kedvező lehet, hogy - jórészt pályázatos formában - várhatóan pénzekhez lehet majd jutni az állat-egészségügyi és a hulladékmegsemmisítési költségek kompenzálásához, illetve az állatjóléti, a környezetvédelmi, vagy a minőségi előírások betartását garantáló fejlesztésekhez. Szakértők "sötét lónak" ítélik ugyanakkor az EU-s importot, amely valószínűleg növekszik majd a vámok teljes megszűnése miatt. Elsősorban a készítménygyártásban kell éles versenyre felkészülniük a magyar húsipari cégeknek - állítják szakértők.