Kismamaper: jogos a követelés
A Legfelsőbb Bíróság (LB) tegnap új eljárás lefolytatására kö-telezte a Somogy megyei területi államháztartási hivatalt az úgynevezett kismamaperekben. Azért indultak perek az államháztartási hivatal ellen, mert 1996-ot követően nem fizettek jövedelempótló támogatást azoknak a kismamáknak, akik gyermekgondozási segélyben (gyes) részesültek.
A gyermekgondozási segély rendszerében 1996-ban történt változtatás. A kormány az új jogszabály bevezetésével együtt nem helyezte hatályon kívül a korábbi, 1994-es rendeletmódosítást. Az anyák a perekben arra hivatkoztak, hogy az 1994-es rendelet 2002 márciusáig hatályban maradt. Ez pedig kimondja, hogy a gyermekgondozási segély mellett jár a havi 6700 forintos jövedelempótlék is. Az LB döntése alapján 2002. március 7-ig, azaz hatályon kívül helyezéséig alkalmazni kell a vitatott rendeletet. A kismamákat kamat nem illeti meg.
"Kétség sem férhet hozzá, hogy a kormány betartja korábbi ígéretét, és mindenben a bíróság döntése szerint jár el" - közölte Gál J. Zoltán kormányszóvivő. Emlékeztetett ugyanakkor: hétfőn újabb döntést is hoz az LB egy másik tanácsa az ügyben. Amennyiben az a tanács a maival ellentétes álláspontra helyezkedne, jogegységi eljárás lefolytatására kerül sor.
A nem várt kifizetések mintegy 25-30 milliárd forintjába kerülnek a költségvetésnek - mondta a kormányszóvivő. Ezt a Pénzügyminisztérium fejezetében az egyéb kiadások között megjelenő, "magán- és egyéb jogi személyek kártérítése" elnevezésű előirányzat terhére fizetik ki a területi államháztartási hivatalok, jócskán túlteljesítve az eredetileg másfél milliárd forintra tervezett keretet. Gál J. Zoltán elmondta: az államháztartási hivatal jelenleg végzi a számításokat, illetve a bírósági döntés értelmezését. Ezt követően tudják majd megállapítani a jogosultak körét és a kiadások mértékét. Az államháztartás idei hiányát a terven felüli kiadás a GDP 0,2 százalékával növeli.
Az LB végzése szerint a jogszabálysértés megállapításától visszamenőleg három évig érvényesíthető a kismamák igénye. Ezzel szemben Radovics Csilla, a felperesek ügyvédje kijelentette, véleménye szerint ebben az esetben is öt év az elévülési idő.


