Ki dolgozza fel a roncsokat?

A 2006-ra előírt arányokat szinte lehetetlen, a 2015-re előírtakat pedig képtelenség teljesíteni - hangoztatja a leobeni fémipari főiskola vizsgálata. A főiskola szakemberei ötven, az átlagos élettartam-mutatókat alapul véve 2006-ban selejtéretté váló, továbbá ugyanennyi, 2015-ben leállítandó autót dolgoztak fel. Az eredmény kiábrándító: az előbbi járműcsoport anyagát 80,1, utóbbiét 75,9 százalékban lehetett újrafeldolgozni, illetve elégetni.

Magyarországon éves szinten 100 ezer tonnára teszik a selejtezendő autók tömegét. Ebből a jelenlegi reciklálási mutatókat alapul véve 72,9 százalékot hasznosíthatnának újra, erre van felkészülve a hulladékkezelői hálózat.

A fém- és akkumulátorhulladék esetében a kapacitás és az infra-struktúra nagyjából kielégítő, ám az üveg, a műanyag és a gumi esetében mind a begyűjtés, mind a feldolgozás infrastruktúrája fejlesztésre szorul. Ez azért jelent gondot, mert így az uniós kívánalmak eléréséhez nem a - jól jövedelmező és már ma is 80-95 százalékos - fémhulladék-reciklálási arányt kell elsősorban javítani, hanem a problematikus réz-, gumi-, műanyag- és üveghulladékét.

A környezetvédelmi minisztérium várhatóan az idén elkészíti azt a rendeletet, amely az EU-követelményekkel összhangban a gépkocsigyártók átvételi és hasznosítási kötelezettségét szabályozná (VG, 2003. március 31., 10. oldal). A tervek szerint 2004 májusától a 2002. július 1. után forgalomba helyezett járműveknél lépne életbe a visszavételi kötelezettség; a régebbi autókra 2007-től terjesztik ki ezt, addig a tulajdonosok felelnek az ártalmatlanításért.

Ekkortól azonban a gyártók kötelesek lesznek ingyen visszavenni autóikat, a tulajdonosok pedig akkor mentesülhetnek a súlyadó és a kötelező biztosítás fizetése alól, ha igazolják, hogy járművüket engedéllyel rendelkező autóbontóban vagy hulladékhasznosítónál hagyták. A direktíva teljesítéséhez arra is szükség lesz, hogy a mainál jobban kiépüljön az autóroncsok begyűjtését végző hálózat. A Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete (HOE) szerint az lenne célszerű, ha egy tulajdonosnak sem kellene lakóhelyétől 50 kilométernél messzebbre vinnie kiszolgált járművét.

A leobeni kutatók idézett vizsgálata szerint egyébként különösen a termikus hasznosítás lehetősége marad el a kívánalmaktól. Az előírt 5, illetve 10 százalékos hányaddal szemben (a 85, illetve 95 százalékos rátán belül 80, illetve 85 százalékban rögzíti a direktíva az anyagában reciklálandó hulladék mértékét, a fennmaradó hányadot égetnék el) Leobenben mindössze az eredeti tömeg 2,1, illetve 1,6 százalékát sikerült elégetni. Aggasztó, hogy az újabb - és ezért később selejtezendő - gépkocsikban nagyobb a feldolgozhatatlan anyagok aránya, ami éppen a direktíva céljaival ellentétes folyamatokra mutat az autógyártásban.