Konvergencia a csatlakozóknál

A nominális konvergencia kritikus területe az infláció és az államháztartási egyensúly alakulása: ezek teljesülésének mértéke döntően meghatározza az adósságkritérium, az árfolyam-stabilitás és a hosszú lejáratú adósságon fennálló kamatszínvonal alakulását.



>> Infláció



Az elmúlt két évben érzékelhetően felgyorsult a dezinfláció a csatlakozó gazdaságokban: a fogyasztói árindex 2002-ben átlagosan 2,75 százalékkal emelkedett, szemben a 2000-es 6,6-del, míg az idén a várakozások szerint átlagosan 2,5-del emelkedik. A felgyorsuló dezinflációban három jelentősebb tényező játszik szerepet.

Egyrészt a költséginfláció mérsékeltebb a megelőző két év átlagához képest, köszönhetően az importált infláció mérséklődésének. Továbbá a korábbi éveknél kedvezőbben alakultak a mezőgazdasági és az élelmiszerárak, amelyek súlya a fogyasztói kosárban számottevően meghaladja a fejlett országok átlagát.

A dezinflációt elősegítő másik fontos tényező a lanyha konjunktúra és ezzel összefüggésben a béremelkedések visszafogása. Végezetül egyes csatlakozó államokban változatlanul szerepet játszik a nemzeti valuták erősödése, mert ezen gazdaságok reálnyitottsága magas, és változatlanul az árfolyam a monetáris politika legfontosabb transzmissziós csatornája. Ahol a valuták leértékelődnek, ott ennek inflációs hatását az idén a deflációs környezet mérsékli.

Ugyanakkor a pénzromlás mértékének csökkentése a maastrichti konvergenciakrité-riumok által meghatározott szintre nehéz feladat lesz. Az elmúlt egy-két évben az árak liberalizálása és az adórendszerek változása mérsékelten hatott az inflációra, miközben a hatósági áras termékek köre a csatlakozó államokban változatlanul az EU-átlag feletti - 13 (Szlovákia) és 30 százalék (Szlovénia) között van.

A közép-európai és balti államokban az EU-csatlakozás az árszerkezet átrendeződését eredményezheti, és ez is okozhat átmeneti drágulást. Végezetül az elmúlt egy-két évben a további dezinfláció szempontjából kedvezőtlen fiskális és jövedelempolitika érvényesült, aminek inflációs hatása tartós lehet.



>> Államháztartási mutatók



Szemben az inflációval, a csatlakozó államok távolról sem állnak egységesen kedvező helyzetben az államháztartási egyenlegek alakulását illetően. Az államháztartás hiánya a belépő országok átlagát tekintve a 2000-es súlyozatlan 2,7-ről 2002-ben 5,4 százalékra emelkedett, és az idén sem várható, hogy 4,5 alá csökken. Az államháztartási egyenlegek alakulá-sát illetően a csatlakozó országok két nagyobb csoportra bonthatók.

A balti államokban 1999 óta a gyors növekedés teremtette kedvező ciklikus hatások, a valutatanács által gyakorolt fegyelmező erő révén jó egyenlegek alakultak ki, és a deficit fenntarthatósága is kedvező az alacsony államadósság, a minimális kamatkiadások, a közép-európai államokénál jobb demográfiai folyamatok nyomán.

Velük szemben állnak a közép-európai gazdaságok, ahol az államháztartási egyenlegek az elmúlt években látványosan romlottak, ami tükrözi a ciklikus tényezők rossz hatását (elsősorban az adóbevételek tervezettnél kisebb mértékű növekedését és az emelkedő munkanélküliségi kiadásokat). A bevételeket kedvezőtlenül alakító folyamatok mellett az államháztartási egyenlegek romlása mögött a költségvetési kiadások erőteljes növekedése áll, ami a kormányzatok által a negatív keresleti sokkok kezelése érdekében alkalmazott anticiklikus fiskális politikák hatását tükrözi. A fiskális politikák lazulása 2002-ben jól látható volt a romló államháztartási és költségvetési egyenlegekből, és ez a folyamat 2003-ban kissé módosul, köszönhetően a takarékosabb fiskális politikának, bár a ciklikus tényezők a korrekció ellen hatnak.

Az államháztartás konszolidációját több tényező is nehezíti a csatlakozó közép-európai gazdaságokban. Egyrészt az exogén adottságok kedvezőtlenek, s nem segítik a fiskális korrekciót: az euróövezet növekedési kilátásai rosszak, az egyensúlyi és szerkezeti gondok miatt a belföldi kereslet bővülése korlátozott.

A kedvezőtlen ciklikus tényezők mellett rövid távon a várható EU-csatlakozás is addicionális feszültségeket eredményez a növekvő kiadások miatt. Másrészt az állami újraelosztó rendszerek átalakítása, az államháztartási reform folyamata rövid távon inkább addicionális kiadásokkal és az egyensúly romlásával jár a hosszabb távú hatékonyságnövelés mellett. Harmadrészt nem szűntek meg teljeskörűen az átalakulással összefüggő fiskális sokkok: a bankrendszer konszolidálása, az örökölt államadósság kezelése, az adóterhelés mérséklése terheket ró a költségvetésekre.

Az államháztartási hiány esetenként jelentős növekedése mellett az államadósság sokkal kedvezőbben alakul a csatlakozó gazdaságokban: az eurózóna átlagos államadóssági szintje a GDP 57,5 százaléka, a közép-európai gazdaságok átlaga 37,1, míg a balti államoké 14,3 százalék volt 2002-ben.

Az adósság/GDP mutatóban közeledés tapasztalható a közép-európai gazdaságok között, de az adósságkritérium teljesítése nem okoz problémát a csatlakozó gazdaságoknak. Ezek felében (Szlovénia és a balti államok) az adósság szintje alacsony, és nincs olyan szerkezeti vagy makrogazdasági tényező, amely rövid távon ennek növekedését eredményezné.

A jelentős adóssággal bíró többi gazdaságban a jelenleg tapasztalt magas államháztartási hiányokat csökkentő fiskális korrekció, valamint a mérséklődő kamatszintek a kritérium szintje alatt maradó adósságrátát eredményeznek, bár Csehországban és Szlovákiában az államadósság növekedési üteme akár gyorsulhat is.



>> Jövedelemkonvergencia



Jelenleg a csatlakozó gazdaságok jelentős jövedelmi réssel kell hogy szembesüljenek az EU-átlaggal összevetve, az aktuális és a vásárlóerő-paritásos árfolyamon számítva. A csatlakozó államok egy főre eső jövedelme a PPP-árfolyam alapján 2002-ben az Európai Unió átlagának 31 és 71 százaléka között alakult: jövedelmi szintje alapján Szlovénia ugrik ki a belépő országok közül felfelé, míg a három balti állam lefelé.

Ugyanakkor a csatlakozó államok jövedelmi szintjük alapján messze elmaradnak a kohéziós államok (Görög-, Írország, Portugália, Spanyolország) mostani és csatlakozásuk időpont-jában fennállt jövedelmi szint-jétől, amit jól szemléltet az aktuális árfolyamon vett GDP/fő alakulás.

Az elmúlt 3-4 évben a reál GDP növekedése dinamikus volt a csatlakozó államok többségében, bár a ciklikus és országspecifikus sokkok kedvezőtlenül is hatottak. Ezzel együtt az EU-val szemben fennálló növekedési rés, valamint a helyi valuták jelzett felértékelődése az unióval szembeni jövedelmi rés korábbinál gyorsabb csökkenéséhez vezetett mind az aktuális, mind (kisebb dinamikával) a vásárlóerő-paritásos árfolyamon.

Az elmúlt években bekövetkezett jövedelemkonvergencia forrása az egyes elemzések szerint eltérő volt a csatlakozó gazdaságokban: míg Magyar-, Lengyelország és Szlovénia esetében ez elsősorban a teljes tényezőtermelékenység emelkedése, addig Szlovákiában, Észt- és Csehországban elsősorban a tőkefelhalmozás volt. Ugyanakkor súlyos probléma, hogy a termelékenység növekedése időben lassuló ütemű folyamat, s a munkaerő hozzájárulása folyamatosan csökkenő mértékű.



>> Árkonvergencia



Az inflációs eltérések ellenére a csatlakozó államok árszínvonala mélyen az EU-államok átlaga alatt található. Az árliberalizálás és árfolyam-korrekciók eredményeképpen a kereskedelembe kerülő javak árszintje közeledett a fejlett államokéhoz, de a kereskedelembe nem kerülő javaké lassabban konvergál. Emiatt az árszínvonal változatlanul a fejlett és a kohéziós államoké alatt található, annak ellenére, hogy az inflációs eltérések, illetve a csatlakozó közép-európai országok valutáinak felértékelődése csökkentette az ebben a tekintetben fennálló rést.

Az árszintekben meglévő eltérések mellett számos elemzés jelentős különbséget mutatott ki az árszerkezetben is. Az egységes piacra történő belépés, az ezzel felerősödő verseny az árszerkezet átrendeződéséhez vezet, s közelíti az EU-tagállamok és a csatlakozó országok árstruktúráját és árszintjét is.



>> Bérkonvergencia



Az árak konvergenciájához hasonlóan kiemelten fontos a reálkonvergencia sebessége és fenntarthatósága szempontjából a bérszínvonal felzárkózása. A bérek konvergenciájának sebessége és szerkezete befolyásolja az inflációt, a teljes tényező- és munkatermelékenység alakulását, miközben a bérrés mérséklődése hat a migráció, a munkanélküliség és munkaerő-kínálat alakulására.

Az elmúlt két évben a keresetek jelentős és általában a munkatermelékenység változásától teljesen elszakadó mértékű növekedése volt megfigyelhető. A bruttó bérek a közép-európai gazdaságokban hazai valutában 2001-2002-ben 16,6 százalék (Csehország) és 39,3 százalék (Magyarország) között emelkedtek, ami mögött a politikai ciklus (választások) és a laza fiskális és jövedelempolitikák húzódnak meg.