>> Az utóbbi időben jelentősen megnőtt a befektetők érdeklődése Miskolc iránt. Minek köszönhető az aktivitás?
- Az egyik legfontosabb ok a város javuló közúti kapcsolata. Jelenleg Miskolctól mintegy 20 kilométerre található az M3-as leágazása, és a tervek szerint a jövő év végére egészen a városig megépül az autópálya. Ez nagy vonzerőt jelent, hiszen minden befektető - különösen a multinacionális vállalatok - számára a telephely választásakor az egyik legfontosabb szempont a megfelelő közlekedési infrastruktúra. Emellett az utóbbi időben felértékelődtek a város humán adottságai. Itt van az ország harmadik legnagyobb egyeteme, amely a térség gazdasági fejlődésének motorja. Az egyetem a befektetők igényeit is figyelembe véve olyan szakembereket, közgazdászokat, jogászokat, illetve mérnököket képez, akikre jelenleg a legnagyobb kereslet mutatkozik.
>> Miskolc kedvező adottságokkal rendelkezik, de konkrétan mit tesz a város vezetése a befektetők ösztönzésére?
- Kapcsolatot alakítottunk ki az ITD Hungary Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht.-val. Ennek köszönhetően több nagy nemzetközi vállalat telepedett le a városban. Néhányat említve a nagyobbak közül: például a japán Shinwa konszern egyetlen európai leányvállalata 1999-ben kezdte meg működését Miskolcon. Az autóipari alkatrészek és audiorendszerek gyártásával foglalkozó társaság 500 főnek ad munkát. Komoly beruházásba kezdett a Bosch, amely kéziszerszám- és barkácsgépgyárat épített. A társaság kutató-fejlesztő és beszerző központját is Miskolcon alakítja ki, számítva a Miskolci Egyetem szellemi kapacitására. A fejlesztésnek köszönhetően öszszesen 1500 munkahelyet hoznak létre. Fontos megemlíteni továbbá, hogy különböző adókedvezményeket nyújtunk.
>> Az önkormányzatnak vannak-e ipari ingatlanjai?
- Nagy probléma a szűkös költségvetés, ami miatt az előző időszakban a város arra kényszerült, hogy értékesítse ingatlanjait. Mivel a tapasztalatok azt mutatják, hogy a külföldi befektetők szívesebben tárgyalnak az önkormányzattal, mint a magántulajdonosokkal, úgy döntöttünk, az autópálya közelében telkeket vásárolunk. Összesen 50-60 hektár terület megvételét tervezzük azzal a céllal, hogy a befektetőket idecsalogassuk.
>> Mekkora összegből gazdálkodik a város?
- Az idei költségvetésünk 43 milliárd forint, ám ebből csupán kétmilliárdot tudunk fejlesztésekre fordítani, a többit sajnos elviszik a fenntartási kiadások.
>> Milyen a város infrastruktúrája?
- Országos viszonylatban vezető helyen állunk ezen a téren. Mind a villanyhálózat, mind a csatornázottság és gázellátottság teljesen kiépített, és önálló szennyvíztisztítóval is rendelkezünk.
>> Itt van az egyik legnagyobb munkanélküliség az országon belül. Hogyan próbálják kezelni ezt a problémát?
- Városunkban az az érdekes helyzet állt elő, hogy egyszerre van munkanélküliség, bizonyos területeken viszont jelentős munkaerőigény mutatkozik a cégek részéről. A legnagyobb probléma az, hogy a kereslet nem egyezik meg a kínálattal. A szakmunkások szaktudása többnyire elavult, nehezen hasznosítható, így hiány van a jól képzett, mai követelményeknek megfelelő szakmunkásokból. Ezért igyekszünk a vállalatok igényeit is figyelembe venni a szakoktatásban. Fontos továbbá, hogy az idén 20 százalékkal megnöveltük a közhasznú foglalkoztatást, ezért a város ma már sokkal tisztább, rendezettebb. Ám a munkahelyteremtés továbbra is egyik legfőbb célkitűzésünk.
>> Miskolcról elsősorban a bányászat, kohászat, acélgyártás jut a kívülálló eszébe, noha a város számtalan természeti csodával, kulturális értékkel rendelkezik. Mit tesznek az idegenforgalom élénkítéséért?
- Valóban kevesen tudják, hogy Miskolc nemcsak ipari, hanem kulturális központ is. Közép-Európa egyik legkorszerűbb színháza működik itt, és híres a szimfonikus zenekarunk. Folyamatosan szépítjük a belvárost, és viszsza szeretnénk állítani a történelmi Avas egykori imázsát, ahol 1800 borospince található. Immár harmadszor rendeztük meg a nyári, nemzetközi operafesztivált, amely várakozáson felüli sikert aratott. Az idén 70 ezren voltak kíváncsiak a nagyszabású zenei rendezvényre. A fesztiválra külföldi gazdasági szakembereket és diplomatákat is meghívtunk, hiszen ez kedvező alkalom a kapcsolatok építésére. Ezenkívül számos érdekes program, például barlanghangverseny, várjátékok, lovasbemutató, zene- és fényfesztivál, valamint gasztronómiai verseny várja a látogatókat, és még folytathatnám a sort.
>> Melyek a város legsürgetőbb feladatai? Milyen beruházások vannak napirenden?
- Mivel egy város fejlődésének egyik mozgatóereje az ott élő ember, nagyon fontos a minőségi szolgáltatások nyújtása. Ezért most elsősorban a szabadidő eltöltését szolgáló beruházásokba kezdünk. Hamarosan felújítjuk a diósgyőri stadiont, a korábban bezárt Béke mozit kulturális centrummá alakítjuk. Terveink között szerepel egy fedett műjégpálya és egy korszerű uszoda létrehozása. Folytatjuk az utak építését, és 2006-ig a teljes autóbuszparkot lecseréljük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.