A minimálbér két számjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján. Nagy Márton az Indexnek nemrég arról beszélt, a kabinet továbbra is kitart a 13 százalékos emelés mellett, és kész is küzdeni érte.
Nagy Márton felidézte: a hároméves bérmegállapodás alapján az idén januártól 9 százalékkal nőttek a minimálbérek, jövő januártól 13 százalékos, 2027-től pedig 14 százalékos minimálbér-emelkedés lenne esedékes. A tervezett makrogazdasági pálya ugyanakkor elmozdult, ezért az érintettek most vitatkoznak az emelés mértékén – közölte.
A miniszter arra számít, hogy a munkavállalói érdekképviseletek 12-13 százalékos emelést kérnek majd, a munkáltatók pedig 9-10 százalékot.
Az állam segíthet „összehúzni” a két oldalt, de hogy ez mennyibe kerül, az azon is múlik, milyen távol lesznek egymástól az álláspontok – fogalmazott.
A nemzetgazdasági miniszter szavai szemben állnak Lázár János építési és közlekedési miniszterével, aki pénteken biztosra vette, hogy jövőre 13 százalékkal nő a minimálbér. Mint a Világgazdaság akkor rávilágított, ez a bejelentés azért meglepő, mert a minimálbér-emelés alapját képező gazdasági növekedés elmaradt a várttól, ezért a korábban megkötött bérmegállapodás újratárgyalásra szorul.
Nagy Márton hétfőn kiemelte, hogy a kormány az elmúlt 15 évben 28-ról 13 százalékra vitte le a szociális hozzájárulási adót. A munkáltatók kérik a 12 százalékra csökkentését, de az 1 százalékpontos csökkentés évente 200 milliárd forintot vesz ki a költségvetésből.
A költségvetés szempontjából fájdalmas lépés, de nem biztos, hogy el lehet kerülni, ha két számjegyű minimálbér-emelkedést szeretnénk – fejtette ki.
Hozzátette, hogy meg kell egyezni a garantált bérminimum emeléséről is, ami általában 2 százalékponttal kevesebb.
A harmadik negyedéves GDP-adatok október végén jelennek meg, Nagy Márton úgy látja, hogy a bérmegállapodás november elején-közepén jöhet létre.
A nemzetgazdasági miniszter felhívta a figyelmet, hogy a bér nemcsak a családok jövedelme miatt fontos kérdés, hanem azért is, mert a bér és a termelékenység kéz a kézben jár.
A magyar termelékenység gyengébb az európai uniós átlagnál. A gazdasági fejlődést sokáig lehetett az extenzív növekedésre alapozni, de már nincs más lehetőség, mint a termelékenység fokozása, amelyben különösen fontos szerepet játszik majd az automatizálás és a digitalizáció – hangsúlyozta.
A munkaerőpiac feszes, így a bérek is ki fogják kényszeríteni a termelékenység növekedését – tette hozzá.
A nemzetgazdasági miniszter szerint a bérnövekedéstől nem kell tartaniuk a vállalatoknak, a termelékenység növekedésére kell koncentrálni, a digitalizációt, az innovációt, az automatizációt és a mérethatékonyságot szem előtt tartani.
A kormány lehetőséget ad a kis- és középvállalkozásoknak versenyképességük javításához, pénzügyi forrásokat biztosít egyebek mellett a forgóeszköz vagy a beruházás finanszírozásához.
Ennek jegyében dolgozzák ki a következő ipar- és munkahelyvédelmi akciótervet a vámháború negatív hatásainak kivédése érdekében – közölte Nagy Márton.
Az akcióterv négy pillérből áll majd, ezek többek között a forráshoz jutás biztosítását, az adócsökkentést, a kereskedelmi szabályok adminisztratív könnyítését és a mesterséges intelligencia alkalmazását segítik – ismertette.
A miniszter kitért arra is, hogy a kedvező lakossági árakkal szemben a vállalatok drágán jutnak elektromos áramhoz, a magyar áramimport még mindig jelentős. A hazai napelem-kapacitás ugyan ugrásszerűen megnőtt, de a megtermelt áramot nem tároljuk. A technológia már megvan, ezt be kell szerelni, a kormány program indítását tervezi ezen a területen – közölte a nemzetgazdasági miniszter.
A gazdaság stagnálása miatt a munkaadók nem látják biztosítottnak a 13 százalékos minimálbér-emelés fedezetét, így a kormány adócsökkentési javaslata kínálhat kiutat a patthelyzetből, igaz, kérdéses, mennyire sikerül ezzel meggyőzni őket. A szakszervezetek abban bízhatnak, hogy a munkáltatói oldal nem borítja fel teljes egészében a megállapodást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.