Magyarország nem hagyhatja veszni a mesterséges intelligencia kínálta lehetőségeket – figyelmeztetett Palkovics László kormánybiztos a Magyar Nemzeti Bankban hétfőn tartott szakmai rendezvényen. Az állam és a piac közös erőfeszítései ugyanis akár százmilliárdos nagyságrendű forrásokat mozgósíthatnak a következő években.
„Amit mi nem használunk ki, azt mások fogják” – figyelmeztetett a mesterséges intelligencia hazai fejlesztéséért felelős kormánybiztos a hétfői Mesterséges Intelligencia Workshop megnyitóján, amelyet az MNB központjában rendeztek meg. Palkovics szerint Magyarország számára nincs választás: ha nem lép időben, elúszik a lehetőség, hogy a technológiai forradalomból gazdasági és társadalmi előnyt kovácsoljon.
A politikus a rendezvényen elárulta, hogy a kormány a következő hónapokban 73 milliárd forintos kerettel indít támogatási programot a korai fázisú vállalkozások számára, kifejezetten az MI-innovációk ösztönzésére. Emellett egy uniós eljárás keretében újabb, több mint 50 milliárdos forrásnyitás is várható, amelyhez piaci befektetők társfinanszírozása is csatlakozhat. Ez egyértelmű jelzés arra, hogy a kormány a technológiát nem költségnek, hanem befektetésnek tekinti.
A rendezvényen felszólalt Varga Mihály, az MNB elnöke is, aki szerint a mesterséges intelligencia térnyerése legalább akkora fordulópont lesz, mint az internet megjelenése volt.
Az internet csak előszoba volt, a valódi robbanás most következik
– fogalmazott. Hozzátette: az MI gazdasági hatása ma már világszerte meghatározó, és visszafordíthatatlan folyamat zajlik, amely a jegybankok működését is új pályára állítja.
A szakértők szerint a magyar gazdaság jövője azon is múlik, hogy az ország képes lesz-e ennek a technológiai forradalomnak hullámát meglovagolni. Ha ez sikerül, akkor a hazai vállalkozások nemcsak versenyben maradhatnak, hanem exportképes megoldásokkal erősíthetik az ország pozícióját is.
Ha viszont kimaradunk, a felzárkózás költsége sokszorosa lehet a mostani befektetésnek.
Sam Altman elárulta, mire lesz képes a mesterséges intelligencia a közeljövőben
A mesterséges intelligencia meghaladja majd az emberi képességeket és átalakítja a munkát. Sam Altman szerint rövidesen olyan tudományos és technológiai áttörések is jöhetnek, amelyeket kizárólag mesterséges intelligencia segítségével lehet megvalósítani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.