Adják a szegényeknek az Iraknak szánt adományokat
Irak hosszú távú újjáépítéséhez nincs szükség pénzügyi segítségre. Amire szükség van, az egy politikai rendezés, amely azonban csak az amerikai megszálló csapatok kivonása után jöhet létre. Az USA által sürgetett dollármilliárdokat a valódi globális szükséghelyzetet jelentő bajokra kell fordítani, mindenekelőtt az AIDS és az éhezés leküzdésére.
A Bush-kormányzat valószínűleg azért indította az Irak elleni háborút, mert az országot az Öböl-térségben hosszú távon folytatandó hadműveletek bázisává kívánta tenni. A 2001. szeptemberi terrorakciók után az USA ki akarta vonni csapatait Szaúd-Arábiából, és feltehetően Irakot választotta tartós támaszpont céljára. Úgy vélem, ez az, amiért Amerika oly erősen ellenáll annak, hogy a szuverenitást gyorsan visszaadják az irakiaknak. Egy valóban szuverén Irak vélhetően közölné az USA-val, hogy vonuljon ki az országból.
Amíg Amerika megszálló erőként ott marad, valószínűtlen a politikai stabilitás megteremtése, e nélkül viszont a gazdaság helyreállítása is kilátástalannak látszik. Az USA-t sok iraki tekinti kolonialista megszállónak, ezért támadások célpontjává vált, nemcsak a Szaddámhoz hű erők, hanem a különféle nacionalista csoportok és a szomszéd államok arab harcosai számára is.
Az amerikai megszállók elleni támadások tönkreteszik az iraki gazdaságot, és emberéletben is kárt okoznak. A támadók sikeresen meghiúsították az olajexport nagy részét. Az észak felé, Törökországon keresztül haladó vezetéket ismételten bombázták, így az legfeljebb szórványosan működik. Emiatt Irak naponta 1-2 millió barrel olajat tud kitermelni, szemben a békés körülmények között elérhető 2-3 millióval.
Az ország pénzügyi válságának ez az olajbevétel-kiesés az oka, nem pedig a külföldi segítségnyújtás hiánya. Minden 1 millió barreles kiesés a mai - 30 dollár körüli - olajárak mellett napi 30 millió dolláros veszteséget okoz. Ez azt jelenti, hogy Irak rövid távon évi 10 milliárd dolláros kiegészítő bevételre tehetne szert, ha megszűnnének az infrastruktúráját érő támadások. Az ország kitermelését három éven belül fel lehetne futtatni a napi 5 millió barreles szintre, ami a maihoz képest 3-4 milliós növekményt jelentene, mindez pedig megfelel évi 30-40 milliárd dolláros bevételnek. Ennek révén nemcsak az alapvető szolgáltatásokat lehetne helyreállítani, hanem jelentős gazdasági növekedést és életszínvonal-emelést is el lehetne érni. A termelés megemelt szintjén Irak közepes jövedelmű országgá válhatna, ahol a fejenkénti éves GDP több ezer dollárra rúghatna, beleértve az olajon kívüli bevételeket is. Röviden fogalmazva, az országnak egyáltalán nem lenne szüksége hivatalos fejlesztési segélyekre.
Irak esetében a költségek legnagyobb része nem az újjáépítésre, hanem az amerikai csapatok fenntartására megy el: a 140 ezer katona ottani állomásoztatására évente 51 milliárd dollárt kell fordítani, ami katonánként és évenként 360 ezer dolláros kiadást jelent. Az Egyesült Államok évente több tíz milliárdot tudna megtakarítani, ha visszavonná a csapatait Irakból. Ha 2004-ben ennek csak töredékét adná az arab országnak, abból bőven finanszírozni lehetne az ottani kormány működését, és támogatható lenne az olajtermelés felfuttatása.
Az iraki háború emberéletekben és pénzben kifejezett veszteségein túl Amerika más tekintetben is rossz szolgálatokat tett a világnak. A globális figyelmet egy valójában nem létező gazdasági válságra összpontosította, amellyel viszont elterelte az érdeklődést egy valóságosan meglévő krízisről. A világ felugrana és ujjongana, ha az USA felhívná az októberi donorkonferenciát, hogy olyan valódi élet-halál kérdésekkel foglalkozzon, mint az AIDS és az éhezés elleni küzdelem. Vegyük csak az AIDS-et, a tuberkulózist és a maláriát, a három megelőzhető és kezelhető betegségben mintegy 8 millió ember fog meghalni 2004 során. A világ országai 2001-ben felállítottak egy globális alapot a három betegség kezelésére, a Bush-kormányzat azonban jövőre csak 200 millió dollárt szán ennek az alapnak, szemben az iraki célra előirányzott 71 milliárddal. Minden egyes dollárra, amelyet a globális alapnak juttat Washington, 350 dolláros iraki kiadás jut. Ezek már-már groteszk módon eltorzított arányok. Ami ennél is rosszabb, hogy az USA más országokat is a torz költekezési példa követésére bátorít.
Itt az ideje, hogy a világ néhány súlyos mondandót hozzon Amerika tudomására. Más országok nem fognak Irak amerikai megszállásáért fizetni. Az USA-nak világossá kell tennie, hogy a csapatait gyorsan és teljesen kivonja. Az Egyesült Államoknak emellett fel kellene hagynia ilyen sok pénz katonai célokra való elfecsérlésével, és az erőfeszítéseit a világ legszegényebb országai felé kellene irányítania. Ez az a pénzügyi erőfeszítés, amelyhez a világ csatlakozni tud, és amelyhez társulnia kell.
