Hamisítják-e az eurót?

A hét címletből (5, 10, 20, 50, 100, 200, 500 eurós) álló bankjegysorozatot Robert Kalina, az osztrák nemzeti bank művésze tervezte. Ő volt a győztese az euróbankjegyek tervezésére kiírt pályázatnak. Grafikáiról

Európa gazdag építészeti kultúrtörténetének hét periódusa köszön vissza. A kibocsátás óta eltelt több mint másfél év tapasztalatai alapján megállapítható, hogy az euróbankjegyekben megvalósult az esztétikum és a biztonság összhangja.

Napjainkban a bankjegyek tervezése már nem csak esztétikai kérdés, azaz nem csak "egyszerű" grafikai feladat. Néhány évvel ezelőtt még elegendő védelmet jelentett a hamisítók elleni küzdelemben az igényesen kivitelezett vonalstruktúrákból álló grafika, a bankjegytervezés alapvetően művészi kérdés volt. A szakemberek axiómaként kezelték, hogy a bankjegy nem állhat másból, csak papírból és festékből, így kezdetben még a biztonsági szál alkalmazásától is idegenkedtek. Sokáig igazuk is volt, hiszen a kor technikai fejlettsége mindenkor tükröződött a hamisításhoz rendelkezésre álló eszközökön is. Gondoljunk csak a gyönyörű pengőre, vagy a forgalomból már kivont régi forintbankjegyekre. Pusztán az esztétikus, ugyanakkor rendkívül bonyolult grafikai megoldásokkal és az alkalmazott nyomdai eljárással - a metszetmély-nyomtatással - évtizedekig állták a hamisítás próbáját. A jegybankok egy-egy bankjegysorozat kibocsátásakor nyugodtan tervezhettek, akár évtizedekre is.

Napjainkban szinte lehetetlen azt megjósolni, hogy egy papírpénz biztonsági rendszere meddig képes ellenállni a hamisítók törvényszerűen bekövetkező próbálkozásainak. Mindannyian tanúi vagyunk a számítástechnika robbanásszerű fejlődésének, ami a hamisításhoz rendelkezésre álló eszközök valóságos tárházát nyitotta meg a hamisítók előtt. Ma már önmagában az, hogy egy hamisítvány első pillantásra "jól néz ki", hogy a rajzolatot és az eredeti színeket hihetően tükrözi, nem különösebben kiemelkedő teljesítmény. Mindannyian tapasztaljuk, hogy a printerek, fénymásoló gépek egyre szebb, tökéletesebb képet képesek készíteni az eredetiről. Ezzel a fejlődéssel a bankjegyeket kibocsátóknak is lépést kell tartani. Fel kellett adni a papírgyártói és nyomdászbüszkeségnek egy szeletét, s a biztonságot előtérbe helyezve, ebben a szakmában is meg kellett barátkozni olyan új anyagok alkalmazásával, melyek ránézésre mégoly valódinak is tűnő hamisítványok azonosítását is lehetővé teszik a bankjegyeket használók számára. Ez pusztán grafikai úton többé már nem lehetséges. A korszerű bankjegyek a tervező és a mérnök együttmunkálkodásából születnek.

A bankjegyeken a képi elemek mellett különleges anyagok (biztonsági szál, hologram, iridescens, vagy optikailag változó tulajdonságú festékek stb.) egész arzenáljával találkozhatunk, melyek a kibocsátó bankok reményei szerint megkönnyítik a valódi papírpénz azonosítását, egyben megnehezítik a hamisítók ténykedését. Ezek hatékonysága persze azt feltételezi, hogy mondjuk - hazai példával élve - a pénztárban, vagy a piaci árusnál legalább annyi figyelmet fordítunk az 1000 vagy 5000 forintosnak látszó színes papírra, mint néhány perccel korábban a szeletelt kenyér tartósítószer-tartalmára, vagy a 200 forint értékű tejföl szavatosságára. A sok biztonsági elem csak akkor ér valamit, ha ismerjük, és ha szükséges, ellenőrizzük is azokat.

Az eurónak vannak olyan biztonsági elemei, amelyek - segédeszközök nélkül - az egyszerű vásárlási helyzetekben, vagy a pénztárosok munkája során is könnyen ellenőrizhetők (pl. tapintással a papír felületéből kiemelkedő, metszetmélynyomtatással készült vonalak, vagy fény felé tartva látható a többféle információt is tartalmazó kombinált vízjel, a biztonsági szál felületén az értékjelzéssel, az illeszkedőjel, a hologramcsík, illetve -bélyeg az előoldalon, vagy az irizáló csík, illetve színváltó festék a hátoldalon). Ki-ki kedvére válogathat, a lényeg, hogy az elvárható minimális figyelmet kapják meg a bankjegyek is.

A korszerűen védett, könnyen ellenőrizhető biztonsági elemekkel ellátott euró beváltotta az EKB bankjegyek biztonságával foglalkozó szakembereinek reményeit, jelentősen kevesebb a hamisítás, mint a 2002. január 1-jét követően kivont korábbi nemzeti valuták esetében. Persze mint minden újonnan kibocsátott pénz esetében, a hamisítás mértéke a forgalomba hozataltól kezdve egy ideig természetszerűen emelkedik - ahogyan a bankjegyérmék terjednek, ahogyan a hamisítók is kellőképpen felkészülnek -, hogy végül egy az adott valutára jellemző szinten hosszabb távon is megállapodjon. 2003 első felében az eurót használó országokban és azokon kívül összesen 230 534 darab hamis euróbankjegyet vontak ki a forgalomból.

Bár ugyan több a megelőző fél évben lefoglalt 145 153 hamisítványnál, de a növekedés összhangban van az euró ismertségének növekedésével. Az EKB adatai szerint az utóbbi hónapokban - nem kis mértékben a központi bank hatékonyan működő, a hamisítás határokon átívelő természetét is figyelembe vevő monitoring rendszerének és az Europol eredményes felderítőtevékenységének köszönhetően - a hamisítás mértéke megállapodni látszik. Ez kedvezőnek értékelhető, különösen akkor, ha az előbbi számokat a forgalomban lévő 8 milliárd darab euróbankjegyhez viszonyítjuk.

Hasonlóan kedvezőnek mondhatóak hazai tapasztalataink is. 2003 első fél évében 642 darab hamis euróbankjegyet regisztrált a hamis készpénzek szakértői vizsgálatát végző Magyar Nemzeti Bank, míg a megelőző hat hónapban 498-at. Ez a korábbi nemzeti valutákhoz hasonlítva jelentős csökkenés, alig egynegyede a márka, líra, frank stb. hamisításának. Ha hozzáteszszük, hogy a valuták hamisítása hazánkban az utóbbi tíz évben összességében is olyan határok között mozgott, amelynek legfelső értéke sem okoz zavarokat a készpénzforgalomban, akkor a tizenkét - többnyire intenzíven hamisított - nemzeti valutát felváltó euró hamisításának alig van hatása. A lefoglalt euróutánzatok jellemzően külföldről kerültek hazánkba, többnyire printerrel készültek, egy kisebb hányaduk ugyan nyomdai úton, de a valódiétól alapvetően eltérő, a kereskedelmi nyomtatás során alkalmazott ofszet-, avagy síknyomtatással.

Hogy mindezeket figyelembe véve miért támadhat mégis az az érzetünk, mint ha valami baj lenne az euróval, az azon is múlik, hogy az illetékesek mennyire

közérthetően, érzékletesen kommunikálják a mindenkori helyzetet az "utca embere" felé. Az Európai Központi Bank illetékesei, egyes munkabizottságai a hamisítások tapasztalatainak a folyamatos elemzésén, a műszaki kutató-fejlesztő tevékenységen túl nagy súlyt fektetnek a megfelelő, valóságot tükröző kommunikációs módszerek, mutatók kidolgozására. Ki kell alakítani a közösségi, illetve nemzeti szintű értékelések összhangját, mert például ami az egész eurózónára vetítve jelentéktelennek ítélhető, az egy adott országban akár súlyos hamisítási helyzetként is értékelhető, vagy éppen fordítva. Vagy például hiába látható be könnyedén, hogy a 8 milliárd darab valódi euróbankjegy tükrében elenyésző mértékű a közös pénz utánzása, ha közben mind a 230 534 fénymásolt hamisítvány a lapok címoldalán szerepel.

A számok azt mutatják, hogy az euró hamisítása a készpénzforgalom biztonságát nem befolyásolja. Egy Németországban végzett érdekes számítás szerint 2002-ben az euróövezetben kb. 200 milliárd vásárlási tranzakciót bonyolítottak le, amelynek kb. 60 százaléka (120 milliárd) történt készpénzzel. Ha abból indulunk ki, hogy 2002-ben kb. 200 ezer darab hamis eurót vontak ki a forgalomból, akkor 600 ezer tranzakció során mindössze egy alkalommal van esély hamis bankjegy előfordulására. Tovább számolva és azt feltételezve, hogy egy ember átlag napi két készpénzes vásárlást bonyolít le, kiszámítható, hogy 300 ezer naponként, azaz 822 évente van esélyünk arra, hogy utánzattal találkozhatunk.

Joggal bízhatunk abban, hogy ez nem ezen a héten követke-

zik be!