Őrzik a népművészeti kincset

A mezőkövesdieket a szomszédos Szentistván és Tard lakóival együtt "matyóknak" nevezik. Színes népviseletükkel, híres népművészetükkel, hagyományokba zárt életükkel különleges néprajzi egységet alkottak, s - bizonyos értelemben - alkotnak még ma is. Nevük a Mátyás névből származik: a közeli protestáns falvak népe megkülönböztetésül nevezte a katolikus vallású lakosokat matyóknak.

A színes matyó hímzés virágkora az 1860-70-es évektől kezdődik. Ekkor lesz általános a falusi házakban a parádésszoba, amelyet díszesen festett bútorokkal, falra aggatott mázas tányérokkal, cserépkancsókkal, tálakkal, magasra vetett díszággyal rendeztek be. A gazdasági, a politikai és a kulturális hatások elősegítették, hogy önálló és független, erőteljes népművészet bontakozhasson ki. Ezzel ma is megismerkedhetünk, többek között a pompájában felújított, korhű matyó lakodalom révén, amelyet matyókból szervezett, ötventagú népi együttes mutat be. Mezőkövesden a hagyományokat fesztiválok és más rendezvények is szolgálják, de az ott lakók büszkék a Matyó Múzeumra, a Kis Jankó Bori-emlékházra és a sokat látogatott, hagyományőrző Hadas városrészre is.

Országos hírnevét Mezőkövesd éppen e színes népviseletnek és a szabad rajzú hímzéseknek köszönheti. Kezdetben a lepedővégeket hímezték, az egyszerű vászonhímzések piros-kék fénytelen fonállal készültek. Később áttértek a többszínű fonál használatára. Hímzéssel díszítették a legénying lobogós ujját, majd a surcnak nevezett keskeny női vagy férfikötény alját. A szabályos motívumok után az egészen más jellegű matyó rózsás lepedővégek következtek. A szűcshímzés ábrázolásai, színei döntően hatottak a matyó díszítőművészet kialakulására. A motívumokat ösztönös művészi érzékkel stilizálták és rajzolták le: a mezei és kerti virágokat, vagy a csillagokat közvetlenül vitték át irónjukkal házi vászonra és különböző alapanyagokra, ruhafélékre.

A Hadas városrész egyik jellegzetessége Fehér Tibor fazekasműhelye. A népi iparművész a Közép-Tisza-vidék gazdag kerámiahagyományait igyekszik megújítani és tovább éltetni. Hasonló hagyományőrző szerepet tölt be Kovács Szabolcs bútorfestő népi iparművész, aki a mezőkövesdi asztalosmesterek egyik legjelesebb dinasztiájának tagja. A mesterség apáról fiúra szállt. Régies díszítőstílusának jellemzője a vörös alapozás, amelyre márványszerű csíkozás, illetve csokrokból, koszorúkból és füzérekből álló, többféle színárnyalatú kompozíció kerül. A használati tárgyakon Kovács Szabolcs a matyó tradíciókat viszi tovább. Az alapozás nála mély zöldeskék és fehér színnel bővül, míg a rájuk kerülő kompozíciók - bár a művész figyelembe veszi a megrendelők egyéni kívánságait is - változatlanok.