Romokban a magyar egészségügy

Magyarország vagy sereghajtó, vagy az utolsók között van az OECD most közzétett egészségügyi összehasonlító elemzésének legtöbb mutatójában. Kimagasló adat csak a gyógyszerfogyasztásnak a gyógyászati összkiadásokon belüli hányadában jelentkezett.

Az egészségügy teljes ráfordításai 2001-ben - az akkori gyorsabb növekedésük ellenére is - mindössze a GDP 6,8 százalékára rúgtak, ami jóval alacsonyabb, mint az OECD-térség egészének átlaga. A mutató nemcsak az eleve gazdagabb összjövedelmű államokhoz viszonyítva gyenge, hanem a hozzá hasonló adottságú országokkal (Portugália, Görög-, Csehország) összevetve is. A 90-es években az ellátásra fordított állami és magánkiadás évente csak 1,5 százalékkal emelkedett, holott a fejlett államok adott csoportjában az éves növekedés 3,3 százalék volt. Lassú javulás ugyan néhány más államban is előfordult, Magyarországon azonban mindez alacsony bázison ment végbe.

Ennél is rosszabb a helyzet a közkiadásokból származó egészségügyi kiadások tekintetében, ahol az előző évtizedben folyamatos csökkenés volt megfigyelhető. Valamelyest javult a helyzet 2000-ben és 2001-ben, amikor éves összehasonlításban 4,5 százalékkal nőtt a teljes ráfordítás, és 2,4-del a közkiadásokból finanszírozott egészségügyi kiadás. Az összességében gyenge finanszírozást azzal magyarázzák, hogy a kormányok elsőbbséget biztosítottak a költségvetési hiány csökkentésének.

Míg nálunk az orvosokkal való ellátottság valamivel a fejlett államok szintje felett van, a felszereltség lényegesen elmarad az átlagtól. Dániában például egymillió lakosra 6,6 mágneses rezonanciával működő képelemző jut, Magyarországon mindössze 1,5. Idehaza az egészségügy 75 százalékát finanszírozzák közpénzekből, ami valamivel nagyobb, mint az OECD-térség egészére kimutatott 72 százalékos átlag. Míg azonban a többi tagállamban a magánrészt főleg magánbiztosítók adják, addig itthon jelentős hányadot képviselnek a zsebből való fizetések. (MJ)