Cső- és távvezetékek ellenőrzésére, mezőgazdasági termésbecslésre, vadszámlálásra, környezeti károk és árvizek felmérésére, tüzek észlelésére és ásványkutatási feladatokra lesznek alkalmasak - az esetleges katonai alkalmazás mellett - azok a mini robotrepülőgépek, amelyeket egy - több hazai védelmi ipari vállalat által megalakított - konzorcium fejleszt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) szakértőivel együttműködve.

A megfelelő géppark létrehozása után a projekt résztvevői a jövőben egyes állami szervezeteknek, valamint magáncégeknek kívánnak majd speciális légifigyelési szolgáltatásokat nyújtani az eszközökkel. A tervek szerint a konzorcium tagjai közül a Honvédelmi Minisztérium (HM) Technológiai Hivatala, a Hungarian Aircraft Kft., valamint az Aerotarget Bt. elsősorban a gyártásban, míg a HM EI Rt. az értékesítésben venne részt.

A tervek szerint először két csoport állna fel a pilóta nélküli repülők alkalmazására. Az első egy gyorsreagálású mobil csoport lenne, amelynek állandóan készen kellene állnia arra, hogy rövid időn belül az ország bármely pontján felhasználja eszközeit, elsősorban rendkívüli helyzetekben, míg a másik csoport biztosítaná az előre tervezhető feladatok ellátását. Mint Makkay Imre, a ZMNE elektronikai hadviselés tanszékének vezetője elmondta: mivel a repülő eszközök alkalmazásához számos engedéllyel és megfelelő szaktudással kell bírni, a gépekből először közvetlenül nem adnának el, hanem a HM EI Rt. szolgáltatás formájában kínálná fel a képességeiket, amelyeket állami szervek és magáncégek egyaránt igénybe vehetnének. A hagyományos és hőkamerákkal felszerelt, GPS vevővel bárhol bevethető gépek katonai feladatok ellátására is alkalmasak, ám konkrét honvédségi megrendelésről vagy felhasználásról egyelőre nincs szó.

A konzorcium eddig négy különböző robotrepülőt fejlesztett ki, amelyek közül a legnagyobb terhelhetősége 10 kilogramm, s hatótávolsága meghaladja a 120 kilométert. Emellett fejlesztés alatt áll egy kisméretű pilóta nélküli helikopter is, amely - lassabb haladási sebessége révén - elsősorban alagúttüzek és más hasonló speciális helyzetekben lesz alkalmazható. A szakértő szerint az éjjel-nappal alkalmazható mini-robotrepülőgépek üzemeltetési költségeire jellemző, hogy egyetlen liter üzemanyaggal akár négy óráig is képesek levegőben maradni, miközben a korlátozottabban bevethető helikopterek levegőben tartása óránként másfél millió forintba kerül. Igaz, bizonyos funkciók - tűzoltás, sebesültszállítás - ellátására csak a helikopterek alkalmasak. A fejlesztések költségeit a konzorcium tagjai eddig saját kockázatukra vállalták, míg az első gyorsreagálású csoport felállítására és próbaüzemeltetésére egy kétéves programot indítanának. Erre az Oktatási Minisztériumtól 53 millió forint támogatást igényeltek a tárca k+f pályázatán, amelynek elbírálása folyamatban van.