Medgyessy: idén 3,5 százalékkal bővülhet a GDP
A kormányfő szerint erősödik a gazdaság iránti bizalom és az idén folytatódnak a kedvező változások.
"Nem a gazdaság rejtegetése miatt tettem közjogi javaslataimat, mivel ezen nincs mit rejtegetni: a gazdaság jó állapotban van" - tette hozzá Medgyessy Péter miniszterelnök a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) kibővített szövetségi tanácsának ülésén.
A kormányfő hangsúlyozta, hogy a gazdaságpolitikai váltás eredményei már 2003. második felétől érzékelhetőek. Jó esélyt lát arra, hogy a GDP az idén 3,5 százalékkal bővül. Elismerően szólt a gazdaság szerkezetének egészséges változásáról.
Medgyessy Péter szavai szerint Magyarországnak az Európai Unióban erős érdekérvényesítésre van szüksége, amihez szükség van az egységes fellépésre. Szavai szerint ezért tett javaslatot a közös listára. A miniszterelnök továbbra is kitart a kisebb parlamentre vonatkozó javaslata mellett. "Nem hagyom, hogy elodázzák a választ erre" - mondta.
Kijelentette azt is: "az emberek elég felnőttek ahhoz, hogy a köztársasági elnök választását illetően élni tudnak a közvetlen választás demokratikus lehetőségével".(MTI)


