Monti megálljt parancsolt a Microsoft-úthengernek
A bizottság két pontban találta elmarasztalhatónak - és szankcionálta 497 millió eurós, rekordösszegű büntetéssel - a Microsoft által követett üzleti gyakorlatot. Az egyik szerint a nagyvállalat visszatart kritikus információkat, amivel megnehezíti, hogy a szervermegoldásokat szállító versenytársak a termékeikkel hatékonyan tudjanak kezelni olyan funkciókat, mint a fájlcsere és központi nyomtatás. A másik kifogásolt eljárás abban áll, hogy a Microsoft az operációs rendszerbe építve hozza forgalomba a saját, Media Player nevű programját, ellehetetlenítve a hasonló termékeket kínáló versenytársait, például a RealNetworks és az Apple céget.
A vita várható kimenetelét és hatását taglaló kommentátorok szerint a szerverinterfész ügye okozza a kisebb gondot a Microsoftnak, és ebben a kérdésben akár elképzelhetőnek tartanak későbbi kompromisszumot. A cég azonban a kiegészítő funkcióknak az operációs rendszerbe való integrálását létfontosságú jövőbeni konstrukciós és üzleti módszernek tekinti. A kiegészítő komponenseknek az operációs rendszer részévé tétele mint piacbővítő megoldás egy évtizede vált markáns piaci-stratégiai elemmé. Akkor a Netscape cég által forgalmazott és piacvezető - Navigator nevű - böngészővel szemben a Microsoft hasonló funkcióra kifejlesztette az Internet Explorer (IE) nevű termékét, amelyet a Windows akkori változatába integrált, és külön díj nélkül adott a felhasználóknak. A lépés eredménye az lett, hogy az internetboom első mintavállalatának tekintett Netscape csődbe ment, az úttörő szoftverként kifejlesztett Navigatort pedig ingyenes és szabad forrású termékként próbálták a későbbiekben életben tartani. Az akkor az Egyesült Államokban indított, monopolellenes vizsgálatok során a Microsoft azzal védekezett, hogy csak újítani akart, és sérelmezte az innovációs tevékenységét illető jogi molesztálást. Ellenfelei akkor azt vetették a szemére, ha valóban oly fontos számára a technológia folyamatos megújítása, akkor miért tesz tönkre utólag valóban innovatív és úttörő vállalkozásokat.
A kiegészítő funkcióknak és alkalmazásoknak az operációs rendszerbe való beleszövéséről szóló vita (az úgynevezett "bundling" és az onnan való kivétele, az "unbundling") a kilencvenes évek vége felé és az évtizedfordulón lekerült a napirendről, miután az amerikai kormánnyal és az igazságszolgáltatással folyó egyezkedés hozott bizonyos felemás eredményeket. Utóbb azonban az Európai Bizottság egyre élénkebben firtatta a médialejátszónak a Windowsba való beépítését és együttes forgalmazását.
Az ügyben most hozott elmarasztaló döntés mindazonáltal jóval többről szól, mint a Media Player vagy a konkurens termékek sorsa. Valójában egy domináns pozícióban lévő globális óriás cég üzleti gyakorlatának szabályozhatósága a tét, pontosabban az, hogy véget lehet-e vetni a kisebb cégek által ellátott piaci szegmensek egymásutáni elhódításának. Az áldozatok sorát elemezve a The Economist utal a Netscape említett böngészőjére, a Lotus táblázatkezelőjére, a Sun Microsystems szervermegoldásaira, a RealNetworks médialejátszójára. Aggódó hangok hallhatók annak kapcsán, hogy az internethasználók által ünnepelt Google kereső - illetve az által megtestesített funkció - is a Microsoft látókörébe esett. A hírek szerint a nagyvállalat gőzerővel dolgozik azon, hogy a maga hasonló termékét a következő - Longhorn kódnéven említett - operációs rendszerébe szőve hozza forgalomba. További, hasonló módon monopolizálandó területek között említik a gyors üzenetközvetítést ("instant messaging"), sőt a mobileszközök szoftverrendszerét, ahol a Microsoft következő lehetséges áldozataként említik a Nokiát. Az Európai Bizottság nagy horderejű elmarasztaló határozata szemlátomást ennek a sorozatnak a folytatódását szeretné megelőzni, mert az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy az indított eljárások során - a hosszadalmas jogi procedúra miatt - az ítélethozatal idejére kész helyzet alakult ki: a Microsoft győzött, a kiszemelt versenytárs elbukott.
