Megnyirbált költségvetéssel
z A hazai innováció az új keretek között meglehetősen nagy hendikeppel indul az időbeli csúszás, a költségvetési megszorítások és amiatt, hogy "nyakunkon" az Európai Unió. Bírható-e mindez együtt?
Győzni fogjuk, de ehhez szemléletváltás szükséges a hazai gazdaság és tudomány szereplőinél. Az innovációhoz konszenzusra törekvés, együttműködés is szükséges a kutatási hátterű nagyvállalatok, az akadémiai kutatóhelyek és a gyakorlati alkalmazók között. Persze e forráshiányos területen a cégek szinte válogatás nélkül rárontanak az épp hozzáférhetővé váló kis pénzre, a kiesők pedig ellendrukkerré válnak.
z Változik-e valami?
Több lesz az uniós és a hazai forrás is, de fel kell készülni ennek a fogadására.
z Hogyan lesz több a forrás
a 2,3 milliárdos elvonás mellett?
Először is ez nem elvonás, hanem zárolás, vagyis e pénz később felhasználható lesz. Szükség is lesz rá, hiszen a kormány döntése értelmében 2006-ra a hazai k+f-re költött pénznek el kell érni az uniós átlagot, azaz GDP 1,8-1,9, 2010-re pedig a 3 százalékát. Ma 1 százalékon állunk. A 3 százalék érdekében fokozatosan növelnünk kell a ráfordításokat, mert a többéves program eredménye később érik be.
z Miből áll majd össze az innovációra jutó összeg?
A költségvetési finanszírozásból, a vállalati k+f ráfordításokból és uniós forrásokból. Az egyik legfontosabb új finanszírozási eszköz az innovációs alap, amely fele-fele részben származik a vállalatok járulékbefizetéséből, illetve a költségvetésből. E mechanizmusra az egészséges ráfordítási arányok kialakítása miatt van szükség, ugyanis az uniós országokban már az összes forrás kétharmadát a vállalati szféra adja.
z Viszont a vállalatok ma is egyfajta sarcként élik meg
ezt a járulékfizetési kötelezettséget?
Annak érezheti, ha nem érzi az innováció közvetlen hasznát. Ezért jó, hogy a ráfordítások leírhatók, és pályázni is lehet innovációra költhető forrásokra.
z Miért nem költenek ilyesmire szívesen a vállalatok?
Mert nem eléggé természetes még számukra a diófaszindróma: ha most nem ültetjük el a fát, később nem lesz, ami termést hozzon. Pedig a világ legfejlettebb országaiban ma is azért költik k+f-re a nemzeti össztermék három százalékát, mert ez a gazdaság leghatékonyabb hajtóereje. Versenyelőnyt ad a vállalkozásoknak a legújabb tudományos ismeretek alkalmazása. Mindez egyben új piacokat jelent, és javíthatja az életminőséget. Még politikai hozadéka is van az innovációnak, hiszen minden kormány azt mondja, az a célja, hogy az emberek jobban éljenek. Az innováció további eredménye az élhető környezet a jobb energiahasznosításon és a környezeti terhelés csökkentésén keresztül.
z Ám e szemlélet néha még a legfejlettebb országokban is csorbát szenved, például Franciaországban is nagyobb állami támogatásért tüntetnek a kutatók. Közben késlekedik a kutatási struktúra korszerűsítése?
Pontosan, de az európai példa mégsem egészen azonos ezzel. A közelmúltban Chirac, Blair és Schröder találkozóján sem a kétségbeesés volt a téma, hanem az, mit kell tenni az innovatívabb Európáért. Megfogalmazták a teendőket is a k+f eredmények megvalósítását nehezítő bürokratikus akadályok csökkentésére, az innovációs támogatások hatékonyabb célba találására, a tizenötök önálló innovációs politikájának megvalósítására, a képzés növelésére.
z És mi a hazai helyzet?
Nálunk is meg kell határozni a fejlesztés alapfilozófiáját. Lehet szakmai alapon fejleszteni: elhatározni, hogy ezentúl a vas és acél országa leszünk. Vagy történelmi, kulturális, földrajzi, logisztikai alapon, sőt annak alapján is, mik az itt élő emberek tervei. Minderről helyben kell dönteni, hiszen a saját környezetét mindenki jobban ismeri, mint aki kívülről - például az EU-ból - erőltetne rá valamely szisztémát.
z Milyen hazai sajátosságok mentén érdemes elindulni?
Mihamarabb változtatni kell azon, hogy a ráfordításoknak körülbelül 70 százaléka a fővárosnak jut. E célból a terület forrásait a nemzeti jövedelemtermeléssel arányossá kell tenni, hiszen miből fejlődjön az a régió, amely nem jut megfelelő eszközökhöz? Érdekes, hogy nálunk nem az emberi erőforrás hiánya a fő korlát - gondoljunk csak Kelet-Magyarországra, ahol kitűnő az egyetemi kutatási háttér -, hanem hogy nem alakultak ki azon mechanizmusok, keretek, amelyek között a jó ötletek vagy a vállalkozók javaslatai megvalósulnának. Akinek ilyen elképzelése van, nem tudja, hová forduljon vele. Ha az állam segíteni akar, talán nem is pénzzel, hanem e mechanizmusok kiépítésével teheti a legtöbbet.
z Vagyis ha nem halat ad, hanem hálót. Az új hivatal milyen hálót kínál?
A megfelelő feltételek kialakítását segítjük a régiókban. Párbeszédre, együttműködésre kell berendezkednünk. Fontos, hogy az egy régióban élők mielőbb ráébredjenek: a tudást, a forrásokat össze kell adni, mert együtt könnyebb nyerni. A pályázatokat is úgy kell kialakítanunk, hogy együttműködésre ösztönözzenek. A törvény szerint 2005-től az innovációs alap 25 százaléka fordítható pályázatokra, ez évi tízmilliárd forint. Azt szeretnénk, hogy az innováció ügyét a benne részt vevők ne közös lónak tekintsék, hanem közös ügynek.
z Érzékel a közvéleményben rokonszenvet az innováció ügye iránt?
Igen, bár a téma még nincs a köztudatban a mindennapi élet részeként. De az innovációs folyamatok nem lineárisak: ha a fejlesztések átlendülnek egy küszöbön, mindenki számára érzékelhető, látható és látványos változások következnek.
