Romlik a fővárosi utak állapota
Ebben az évben csaknem 53 ezer úthibát vett nyilvántartásba a Fővárosi Közterület-fenntartó Részvénytársaság (FKF Rt.), amelyből 51 ezret véglegesen vagy ideiglenesen már kijavítottak - tájékoztatta lapunkat a cég közútfenntartási igazgatója. Csanádi Csaba elmondta: általában korábban el tudják kezdeni a javítási munkálatokat, de ebben az évben még március második felében is esett a hó, ezért az idei tavaszi munkálatokban van némi csúszás. A tervek szerint a kátyúzást június közepére fejezik be.
Budapest összességében 4300 kilométeres úthálózatából a mintegy 1000 kilométernyi fő- és tömegközlekedési út fenntartása a fővárosi önkormányzat kötelezettsége. A legutóbbi felmérés szerint a fővárosi fenntartású utaknak 37,4 százaléka elfogadhatatlan, vagy nem megfelelő állapotban vaKn. Ezek általában 20-25 évvel ezelőtt épültek.
Az FKF Rt. ebben az évben mintegy egymilliárd forintot költhet a kátyúzásra, tavaly is ugyanekkora összeg állt rendelkezésre. Ám ez csupán tüneti kezelésre elegendő. Az utak egyébként 15-20 évig is megfelelő állapotban maradhatnának, ha időben megtörténnének azok a fenntartási munkák, amelyekkel meg lehet növelni az élettartamot. Budapesten az idén hét helyszínen mintegy 80 ezer négyzetméternyi útfelület újjáburkolására jut pénz. Emellett teljesen felújítják az Orczy utat és a Vaspálya utcát.


