Az amerikai főparancsnok tudhatott a kínzásokról
Az Irakban állomásozó amerikai szárazföldi egységek főparancsnoka tudott arról, hogy mi folyik a fogolykínzásról elhíresült bagdadi börtönben - olvasható a Washington Post című újság internetes honlapján.
Az írásban az egyik fogolybántalmazással vádolt katona ügyvédjére hivatkoznak. A védő szerint Ricardo Sanchez tábornok is jelent volt néhány kihallgatáson, és az állítólagos fogolykínzásnál.
A katonai ügyvéd hozzátette, hogy a börtönben dolgozó egyik őrmester kész tanúvallomást tenni arról, hogy a katonai elhárítás tisztjeinek utasítására kínozták a foglyokat.
Eddig hét amerikai katonát, három nőt, és négy férfit vádoltak meg azzal, hogy kínozta a foglyokat az iraki börtönben. Egyikük egyéves börtönbüntetést kapott, miután bűnösnek vallotta magát. (MR)


